A GVH a jogsértésért a maximálisan adható 900 000 forint bírságot szabta ki, és megtiltotta a jogsértő magatartás folytatását.

A GVH döntése szerint a Stationeryland a 2014 novembere és 2015 márciusa között jogsértő üzleti gyakorlatot folytatott, mert

  • bizonytalanságban tartotta iroda- és tisztítószercsomag-ajánlatával megkeresett üzletfeleit a jogviszony jellegét, tartalmát, az őket megillető jogokat és kötelezettségeket illetően;
  • a csomag minta-, valamint ingyenes jellegének hangsúlyozásával tette vonzóvá ajánlatát, ám ez nem felelt meg a valóságnak;
  • telefonhívásaival azonnali cselekvésre, megrendelésre ösztönözte üzletfeleit;
  • a félrevezető vagy hiányos telefoni tájékoztatás alapján a vállalkozások képviselői nem lehettek tudatában annak, hogy a beszélgetés alkalmával megrendelés is történt;
  • nem adott semmilyen információt termékeiről, illetve  áráról a később kiküldött csomagokban sem;
  • csak a fuvarlevélben adott tájékoztatást a kipróbálási határidőről és az elállási jog gyakorlásának feltételeiről;
  • a 14 napos elállási jog gyakorlására nyitva álló határidőn túl küldte el a címzetteknek a csomag ellenértékét tartalmazó számlát, a csomag átvétele után;
  • vételárigényét vitató üzletfeleinek felajánlotta, hogy ha a számlán szereplő összeg egy részét kifizetik, lemond minden további követeléséről, ám követeléseinek jogszerűsége megkérdőjelezhető volt;
  • nyomást gyakorolt partnereire, mert rendszeresen utalt a követelések rendezésének jogi, bírósági útra terelésére.

A GVH a bírság kiszabásakor a Stationeryland termékeinek értékesítéséből származó becsült árbevételéből kiindulva határozta meg a bírság alapösszegét, amely nagyobb volt, mint a törvényileg kiszabható maximum. Erre tekintettel a GVH a törvényben meghatározott maximális bírságot szabta ki.

A GVH súlyosító körülményként értékelte egyebek között azt, hogy az üzleti módszer csaknem egészében jogsértő magatartáson alapult.

A GVH a múlt évben több versenyfelügyeleti eljárást is kezdeményezett kkv-k, illetve egyéni vállalkozók által észlelt hamis ígéretek miatt ingyenes, kipróbálásra szánt iroda- és tisztítószercsomagokkal összefüggésben. A GVH ezzel kapcsolatban figyelemfelhívó tájékoztatást is közzétett a honlapján, mely itt olvasható.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj/10/2015.