Kis Zsenik Klubja: citromerőmű Győrben

A Kis Zsenik Klubja gördülő bemutatójának harmadik állomása a győri Mobilis Központ, ahol az izgalmas kísérlet bemutatása közben újra 1500 citromból fejlesztenek áramot. A citrom és a fémek kémiai reakcióját számos eszközön kipróbálták már,  de ekkora „erőművet”350 kgcitromból nem építettek eddig – a rekorder erőmű most Győrött is megtekinthető lesz egy rendhagyó, tanévzáró fizika óra keretében.

Május 30-án, csütörtökön bárki megtudhatja a folyók városában is, hogy milyen kémiai reakció zajlik le a szerkezetben. A győri Mobilis Központ és a Da Vinci Learning közös célja, hogy fölkeltsék a gyerekek figyelmét a természet- és műszaki tudományok iránt. A tanévbúcsúztató rendhagyó fizikaóra szakértője Härtlein Károly, a Budapesti Műszaki Egyetem Fizikai Intézetének tanszéki mérnöke.

Az eseményt a Videotorium online tudományos portál élőben közvetíti.

A citromerőmű bemutatkozása mellett számos érdekes és látványos kísérlet várja az érdeklődőket, ezúttal a járművek, energetika és a mérnöki lét bemutatása témakörökben. A programok délelőtt 11-től délután három óráig tartanak 45 perces tanórák formájában. A szervezők iskolák jelentkezését várják, elsősorban az 5., 6., 7. osztályokét. Cím: info@mertmarketing.hu.

A Da Vinci Learning az első oktatási tv-csatorna, mely számos tudományterületről kínál ismeretterjesztő filmeket az egész családnak, életkortól függetlenül. A Da Vinci Learningnél tudják, hogy mindenki kíváncsi a dolgok valódi működésére, vágyik a felfedezés és a rácsodálkozás élményére. Ezért a csatorna könnyed, tévénézés közbeni tanulást kínál, ahol a nézőket játékosan ösztönzik arra, hogy részt vegyenek az izgalmas válaszok megtalálásában. A csatorna célja, hogy az érdekes és tanulságos műsorok párbeszédre sarkallják a családtagokat, hiszen a közös tévénézés, a látottak megbeszélése a legértékesebb, televízióhoz köthető tapasztalat.