Az M-Ágnes Játéknagykereskedı és Készítő Bt. által forgalmazott „Nappy” játékkutyusokat és a „Filly” királyi családot a vállalkozás reklámfilmekkel, plakátokkal és a honlapján megjelent hirdetésekkel népszerősítette. A reklámokban megjelenő üzenetek (pl.„Gyűjtsd össze mindegyiket!”) a játékok megvásárlására szólították fel a kiskorúakat, hiszen a gyűjteményük csak akkor lehetett teljes, ha annak összes darabját megvásárolták. Mivel a termékeket nem átlátszó csomagolásban értékesítették, a fogyasztók nem tudhatták, hogy a „Filly”, illetve a „Nappy” termékek közül pontosan melyiket vásárolják meg, így előfordulhatott az is, hogy a gyűjtemény egy darabját több alkalommal is megvásárolták. A vizsgált reklámok elsősorban a 10 évesnél fiatalabbakat célozták meg, életkoruknál fogva különösen kiszolgáltatottak, mivel rájuk erőteljesebb hatás gyakorol a reklámban szereplő felhívás.
Az Egmont-Hungary Könyv- és Lapkiadó Kft. a „20 éves az Egmont kiadó” nyereményjátéka kapcsán olyan üzeneteket fogalmazott meg (pl. „Gyűjtsd az Egmont matricákat egész évben és nyerj!”) az általa kiadott magazinokban, kirakati plakátokon és az internetes honlapján, melyekben kiskorúakat közvetlenül szólított fel a magazinok megvásárlására. A vállalkozás a játék népszerűsítése közben az Egmont magazinokon megjelenő matricák gyűjtésére szólította fel a gyerekeket, melyekért cserébe a negyedévente megrendezett sorsolásokon vásárlási utalványokat, könyvcsomagot, magazin-előfizetést lehetett nyerni, valamint az összes beküldő között az év végén 1 000 000 Ft-ot sorsoltak ki.
A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy mindkét vállalkozás tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor termékeit, illetve nyereményjátékát olyan módon reklámozta, hogy abban kiskorúaknak szóló, vásárlásösztönző felhívásokat fogalmazott meg. A GVH bírság kiszabását is indokoltnak látta, ezért a vállalkozásokat egy-egymillió forintra birságolta.
Az ügyek hivatali nyilvántartási száma: Vj-123/2009, Vj-124/2009.

