Kobayashi ismét Budapesten – a MÁV Szimfonikusokkal

Mind itthon, mind külföldön az élvonalbeli, hivatásos együttesek között tartják számon a második világháború után életre hívott zenekart. Nemcsak az alapító – a Magyar Államvasutak – iránti tiszteletből viselik a muzsikusok a MÁV nevét, hanem mert 1945 óta a csaknem száz zenészt foglalkoztató együttes legfőbb támogatója változatlanul a patinás nagyvállalat.

Már a Zeneakadémia homlokzatának megújításán dolgoznak.

Amikor a felújítási munkálatok miatt négy évvel ezelőtt bezárták a budapesti Zeneakadémiát, kissé hányatott sors jutott osztályrészül a MÁV Szimfonikusoknak – mondta Lendvai György ügyvezető igazgató. Először az Operettszínházban rendezhette meg koncertjeit, majdaz OlaszIntézetben. Most ősszel, négy év szünet után, ismét megnyitja kapuit a megszépült Zeneakadémia. Lesznek szemet gyönyörködtető változások, bár annak nem mindenki örül, hogy a nagyteremben 150 székkel kevesebb fér el, mert az ülőalkalmatosságok a eddigiekhez képest nagyobbak lesznek, és megnövelik a távolságot a székek, valamint a sorok között is.

A Zeneakadémia újbóli birokba vétele örömteli esemény a MÁV Szimfonikusok számára.Az ErdélyiMiklós-, illetve a Lukács Miklós-bérletek tulajdonosai tizenkét alkalommal élvezhetik a nagyterem remek akusztikáját már az ősztől.

A 2013–14. évadban egyébként hét bérletsorozat 32 koncertjéből választhat a nagyközönség. Számos további koncert is a tervek között szerepel, mint ahogyan folytatódnak a gyermekprogramok is.

Csaba Péter művészeti vezető a tájékoztatón arról beszélt, hogy Takács-Nagy Gábor három alkalommal dirigálja majd az együttest, mint ahogyan Kesselyák Gergelyre is számítanak karmesterként. Csaba Péter különben hosszabb külföldi tartózkodás után tért vissza két évvel ezelőtt, hogy a programokat irányíthassa a MÁV Szimfonikusoknál. Mint hangsúlyozta, a hangversenyek sorából kiemelkedik a jövő májusi esemény, amelynek az idén 90 éves Menahem Pressler zongoraművész lesz a sztárja. A világhírű Beaux Arts Trio alapítója Mozart B-dúr zongoraversenyét adja elő a Művészetek Palotájában.

Érdemes azonban még visszatérni a zeneakadémiai koncertekre, ahol – Verdi-év lévén – a zenekar a Requiemet tűzi műsorra, neves szólistákkal és a debreceni Kodály-kórussal. Kobayashi várva várt jutalomjátékaaz ErdélyiMiklós-bérlet harmadik koncertjeként hangzik el: a neves karmester Rossini, Kodály és Berlioz egy-egy darabjával tiszteleg a magyar közönség előtt. A zeneszerző születésének 150. évfordulója alkalmából a MÁV Szimfonikusok májusban Strauss-estet rendez, amelynek szólistája Hansjörg Schellenberger oboaművész lesz. Említést érdemel továbbá a Brahms-est Baráti Kristóf vendégszereplésével, illetve az Erkel, Liszt és Bartók emlékének szentelt februári „Magyar-est” Takács-Nagy Gábor vezényletével.

A múlt évekhez hasonlóan folytatódnak a gyermekprogramok is: havonta egyszer jelentkezik a Búgócsiga című foglalkozás, ami voltaképpen zenehallgatás babákkal érkező családok számára. Ezt követően, este hattól rendezik meg a Szeretethang-koncerteket várandós kismamák, és az őket kísérő kispapák részére. A hangszereket bemutató, óvódásoknak szóló játékos foglalkozás, a Zene-Tér-Kép kétszer négy alkalomból áll. A sorozat minden darabja egy-egy hangszercsoportra összpontosít majd. Mindhárom programot Ácsné Székely Edit fuvolaművész, zenepedagógus vezeti a zenekar próbatermében, a MÁV Szimfonikusok művészei közreműködésével.

További információkat a bérletsorozatokról és műsorokról ITT olvashatnak az éreklődők, tessék kattintani!

Július elején a Himnusz eredeti, Erkel-féle változatát rögzítette felvételre a MÁV Szimfonikus Zenekar. Az olimpiai játékokon innentől kezdve ez a változat hangzik majd el a magyar bajnokok dobogóra lépésekor.

A zenekari felvételt a Nemzetközi Olimpiai bizottság kérte. A testület ugyanis az elmúlt időszakban összesítette a világ nemzeteinek himnuszait – és hazánké nem felelt meg a szigorú feltételeknek. Az új felvétel elkészítésével a MÁV Szimfonikus Zenekart bízták meg.

Az eredeti verzió kottáit nem volt nehéz megszerezni, hiszen a zeneszerző leszármazottja, Somogyváry Ákos szívesen bocsátotta rendelkezésre a Himnusz eredeti, 1844-i kéziratát. Az Erkel Ferenc Társaság elnöke karmesterként is hozzájárult a felvétel sikeréhez, amelyet már meg is kapott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.