Mindenesetre amit a házigazda előszóként írt könyve most megjelenő magyar kiadásához, azt lehet úgy lefordítani, hogy igencsak éles támadás a kancellár ellen, amiért az a múlt szeptemberben egyoldalúan megnyitotta a határokat a migránsok előtt. Orbán biztosan így is látja, csak éppen Budapesten szívesen elhallgatják, hogy a döntés kapóra jött a magyar vezetőnek.

Abban nincsen semmi meglepő, hogy Kohl lándzsát tör Orbán mellett. Egyfolytában támogatásra méltónak tartja, amióta a Fidesz vezetője a szovjet csapatok távozását követelte. Csakhogy az említett előszóból azt is ki lehet olvasni, hogy nem szabad visszatérni a régi, nemzetállami gondolkodásmódhoz. A földrész csak akkor tudja megoldani a gondjait, ha szolidáris és betartja a közös szabályokat.

Márpedig ezt nagyon úgy lehet érteni, hogy felszólítás Orbánnak, mármint hogy Berlinnel együtt, és ne azzal szemben keresse az útját. Különösen egyértelmű a szöveg a végén, amikor arról van szó, hogy Európa csak akkor találhatja meg a kiutat, ha egy irányba húz, és tekintettel van közös alapjaira, illetve gyökereire. Magyarország ebből nem maradhat ki. Vagyis a figyelmeztetés legalább annyira szól a vendégnek, mint Merkelnek.

A mai Kohl-Orbán-találkozó előtt alaposan leszedi a keresztvizet egynémely kelet-európai államról a német kereszténypártokhoz közelálló konzervatív lap, a Die Welt. A kommentár azt írja, hogy képmutatás a térségben tapasztalható félelem az idegenekkel szemben. Nem keresztényi az a kőszívűség, amit az itteni népek tanúsítanak a menekültekkel szemben.

Magyarországon és Lengyelországban nem sok maradt 1989 szelleméből, azon kívül, hogy mindkét kormány szorgalmasan bekasszírozza az uniós támogatásokat. Orbán azt hangoztatja, hogy már csak keleten védik a nyugati értékeket, a mókás csak az, hogy ezt egy illiberálissá vált egykori antikommunista adja elő, akinek hangját felerősíti szellemi testvére Kaczynski, az egészet pedig Putyin tervelte ki, akitől joggal kell tartani.

Jogos persze a félelem az iszlámtól, a kettős társadalomtól, a terrortól. Ám ki kell mondani, hogy amikor ezek az országok megtagadják a szolidaritást, akkor semmiképpen sem a megalapozott aggodalomról van szó, mármint hogy meg kell tartani a civil társadalmat, benne a nők és a melegek egyenlő jogaival, a hatalmi ágak megosztásával és a sajtószabadsággal. Itt egyértelműen dohos, premodern felfogást lehet tetten érni. Orbán megvetésre méltó kijelentései a menekültekről inkább az újpogányságot idézik. Kelet-Európát egykor leginkább a toleráns, sok nemzetiségű  k.u.k.-kor alakította ki, nem pedig a nemzeti függetlenség, amit manapság főként arra használnak ki, hogy tekintélyelvű rendszereket honosítsanak meg és piszkálják a kisebbségeket. Nem kell pszichológusnak lenni ahhoz, hogy megértsük, milyen, máig feldolgozatlan kisebbségi érzések bújnak meg az olyan kifejezések mögött, mint tisztaság és hagyomány.

Nem véletlen, hogy a cinikus Orbán és a cseh elnök már csak megvetéssel tud gondolni Európa 1989-i újraegyesítésére. Akkor már inkább boltolnak Putyin elvtárssal és a koncentrációs táborokat idéző kínai tőkésekkel.

De velük szemben ott vannak az olyanok, mint Kertész Imre, Nádas Péter, vagy Konrád György, akik a diktatúrát bírálva gyakran kiáltottak segítségért a rendszerváltás előtt és után is. Őket olvasni még ma is a legjobb ellenszer a patetikus féligazságokkal és a legarcátlanabb hazugságokkal szemben. Csak remélni lehet, hogy Kohl, az elkötelezett európai nem hagyja, hogy Orbán olyan edzőpartnert csináljon belőle, aki mormogva egyetért a másikkal.