A videóüzenet a Komlósi Oktatási Stúdióban (KOS) készült.

A példátlan összefogással megvalósuló koncerten a minőségi magyar könnyűzene minden korosztálya képviselteti magát, a zenészek és műsorvezetők önzetlenül, a jótékonysági céllal azonosulva vállalták a szereplést. A háromórás élőzenei produkció november 15-én este hét órakor kezdődik a budapesti SYMA-csarnokban. (A klip az Objektív Stúdió segítségével készült. Köszönet érte!)

Fellép: a Republic zenekar, Oláh Ibolya, Molnár Ferenc Caramel, Keresztes Ildikó, Balázs Fecó, Benkő László és Jankai Béla a „B Project” elnevezésű formációjukkal, valamint Mihály Tamás, aki Benkő mellett a másik Omega-tag a produkcióban. Ő „Last Minute” címmel megjelent legújabb albumáról játszik majd néhány dalt. A lemezen neves zenésztársak közreműködnek, közülük fellép Somló Tamás, valamint Pásztor Anna az „Anna and the Barbies”-ból.

Műsorvezetők: Abaházi Csaba és Garami Gábor, a Class FM népszerű újságírói.

A szolidaritási akciót az idén júliusban hirdette meg „Összefogunk!” címmel – „Zenészek az újságírókért, az újságírók egymásért” alcímmel – hat szakmai szervezet: a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ), a Magyar Újságírók Közössége (MÚK), a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége (MAKÚSZ), a Protestáns Újságírók Szövetsége (PRÚSZ), a Tudományos Újságírók Klubja (TÚK) és a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ). Felhívásukhoz csatlakozva a nemes ügy mellé jelentős médiacégek, szerkesztőségek álltak. A koncert teljes nyereségét a rászoruló újságírók megsegítésére fordítják.

Keleti Éva Prima Primissima-díjas fotográfus, a MÚOSZ Szociális Bizottságának elnöke: „Óriási lépés lenne az úgynevezett árkok befedéséhez vezető úton, ha legalább mi, újságírók összefognánk. Ha be tudnánk bizonyítani, hogy egymást támogatva, el tudunk érni szép eredményeket…” 

A jegyek rendkívül kedvező egységáron, 5800 Ft-ért megvásárolhatók a Ticket Express irodáiban és honlapján keresztül. Bővebben: www.osszefogunk.hu.