A kereskedők az eddigi szokásoknak megfelelően 10–16 óra között várják a nemzetközi lemezbörze látogatóit. Ezeken a találkozókon nemcsak bakelitlemezeket, cd-ket, dvd-ket és videókat szerezhetnek be az érdeklődők, hanem mindent, ami zenével kapcsolatos, A gyűjtők megtalálhatják tehát a telefonkártyákat, könyveket, bélyegeket, koncertjegyeket és egyéb ritkaságokat.
Magyarországon 1996 óta rendezik meg ezeket a cseretalálkozókat. Hasonló az egykori szocialista országokban
egyáltalán nem létezik. A szomszédos országokból és a világ több részéről (Anglia, USA, Japán, stb.) rendszeresen
érkeznek gyűjtők, s minden alkalommal hatalmas érdeklődés kíséri ezeket az összejöveteleket. A negyedévenkénti
börze felhozatalának még ma is több mint a fele hagyományos, bakelitlemez és máshol szinte beszerezhetetlen
lézerkorong. Emellett korabeli fotók, újságkivágások kerülnek elő, melyek láttán sokszor maguk az előadók is
irigykednek. Minden börzén egy-egy hazai sztár dedikál. Ezúttal Koncz Zsuzsa találkozik rajongóival. Az énekesnő napokban megjelent új albumán15 vadonatúj dal hallható, bónuszként Leonard Cohen Susanne” című világslágerével (Cohen legújabb életrajzi kötete egyébként szintén ezekben a napokban kerül a hazai boltokba.)
Koncz Zsuzsa 37. című albumán Bródy János jegyzi a legtöbb dalt, s a szerzők között van Tolcsvay László, Lerch
István, Bódy László Cipő, Gerendás Péter, Závody Gábor. A 37. szám az eddig (itthon és külföldön is) kiadott
korongokra utal. A klasszikus albumok közül nyilván nagyon sok előkerül majd a vasárnapi dedikálásra. A nemzetközi lemezbörzéknek profi hagyományai és gyökerei vannak. A hasonló amatőr próbálkozások ártanak az igazi börze hírnevének. Volt olyan eset, amikor a lemezbörze védett cégérét használták fel programjaik beharangozására. Egyesek a világhálón állításuk szerint az I. nemzetközi lemezbörzét szervezik, figyelmen kívül hagyva, hogy már az 51. találkozóra kerül sor a „Lemezbörze…plusz” magazin égisze alatt.