Kísérteties képet mutat ezekben a napokban Róma és Milánó, s megannyi más olasz város. Elnéptelenedett utcák, üres autóutak, utas nélküli buszok, metrószerelvények. (A nyitó képen: kimerült olasz ápolónő; forrás: Magyar Békekör.)
Aki csak teheti, megszíveli a kormány felhívását, hogy maradjon otthon, tartsa távol magát másoktól, hogy lassítsa – ha elejét venni már nem is lehet – a koronavírus terjedését. Itáliában több mint ötezren fertőződtek meg, 2700-an megbetegedtek, több mint 600-an pedig meghaltak. Hatszázan meg is gyógyultak ugyan, de még távol a pillanat, hogy az ember fellélegezhetne – jelentette kedden a Magyar Békekör tudósítója.
Az olasz kormány és egészségügyi hatóságok egész országra kiterjedő vesztegzára példa nélküli békeidőben. És nemcsak Olaszországban az. Még a vírus bölcsőjének számító Kínában sem hoztak ilyen drákói intézkedéseket. Conte és kormánya nem az emberek félelmére, hanem józanságára, öntudatára, erkölcsi tartására apellál. Azért maradjatok otthon, hogy ne kapjátok el a vírust, ne vigyétek haza szeretteiteknek, s ne adjátok át másoknak, ha megfertőződtetek – hangzik a felhívás.
Figyelmeztetnek arra is, hogy lehetnek, vannak olyan fertőzöttek is, akiken nem jelentkeznek a betegség tünetei, mégis fertőzhetnek. Rengeteg pénzt bocsátottak az egészségügy rendelkezésére, és további óriási összegeket is készek folyósítani. Rendelet születik a hitelrészletek, az egyéb tartozások fizetésének felfüggesztéséről, a munkanélküli segély kiterjesztéséről azokra is, akiknek van ugyan állásuk, de a vesztegzár miatt nem állhatnak munkába.
Orvosok és ápolók többé nem ismernek munkaidőt. Önfeláldozóan küzdenek a betegek életéért és gyógyulásáért. A 61 millió lakosú ország tv-csatornáit és internetes weboldalait bejárta annak a cremonai ápolónőnek a fényképe, aki kimerültségében leroskadt egy kórházi asztalra teljes védőöltözetben. Egy orvos fényképezte le. A közös ellenséggel szemben megnyilvánuló ilyen erős szolidaritásra a náci megszállás és az ellenállás óta nem emlékeznek Itáliában.
Kína máris viszonozza az Olaszországtól kapott segítséget: teherszállító repülőgépekkel szállít orvosi felszereléseket, védőruhákat és maszkokat Olaszországnak. Kínai orvosok is érkeznek, hogy megosszák tapasztalataikat az olasz kollégákkal, és beszámoljanak, hogyan tudták feltartóztatni a járványt, és visszafordítani a trendet, elérni, hogy többen gyógyuljanak ki fertőzésükből, mint ahányan megfertőződnek. Kínából ezer lélegeztetőgép érkezik Itáliába. Szükség van rá, mert nincs elég. A koronavírus ugyanis a tüdőt támadja, s a súlyos beteg csak mesterséges lélegeztetéssel tud életben maradni.
Luigi di Maio olasz külügyminiszter az olasz tv-ben kedd délután azt mondta, Olaszország nem fogja elfelejteni, ki segít neki ezekben a nehéz napokban, és ki zárkózik el a segítségtől, magát féltve, ahelyett, hogy segítene neki, ezzel magát is segítve.
Az olasz diplomácia vezetőjének nyilatkozatára reagálva a Magyar Békekör arra kérte a magyar kormányt, hogy siessen az olasz egészségügy segítségére olyan eszközökkel, amelyekre szüksége van. A legjobb védekezés a járvány terjedésével szemben a járvány feltartóztatása ott, ahol a legvadabbul pusztít. A Magyar Békekör emlékeztette a kormányt Magyarország nagyszerű helytállására a Firenzét sújtó 1966. évi árvíz idején.
A Magyar Szociális Fórum köszönetét nyilvánította azoknak az orvosoknak és ápolóknak, akik odaadóan gyógyítják a koronavírusos betegeket, és harcolnak életükért. Arra kéri a kormányt, hogy minden segítséget adjon meg nekik küldetésük teljesítése végett – jelezte a Békekör.
A koronavírusnak még nincs ellenszere, ezért könnyen tovább terjedhet. Ameddig fel nem fedezik az ellenszérumot, terjedését csak átadásának megnehezítésével lehet lassítani.
Számtalan gyógyszergyár és laboratórium kutatja a vakcinát, de összefogás és együttműködés helyett gyakran inkább egymással vetélkednek a sikerért, és persze a profitért. Magánérdek kontra társadalmi érdek. A vírus pedig tovább terjed.