A magyar nyelvű szlovákiai hírportál, a Parameter.sk szerint valószínűleg ma hozzák nyilvánosságra a pozsonyi koalíciós tárgyalások eredményeként összeálló, várható kormánynévsort.
A részben saját források, részben pedig a „Dennik N” szlovák lap értesülései alapján készült beszámoló értelmében a tárgyalásokat folytató négy párt képviselői egyelőre csak a minisztériumokat osztják el, és a kormányprogramnak az egyes tárcákra eső részét ezt követően az adott párt és a miniszterjelölt feladata lesz elkészíteni. A Parameter azt írja, hogy az egyes információk szerint a belügyminiszteri poszt várományosa Grendel Gábor lehet, aki a választásokon győztes OLaNO-NOVA pártszövetségben politizál. Grendel az egyik legfontosabb feladatnak azt nevezte, hogy válasszon új főügyészt a szlovák parlament. Facebook-bejegyzésében azt is hangoztatta: szabad kezet kell adni a leendő belügyminiszternek abban, hogy maga dönthesse el, együtt akar-e dolgozni az országos rendőrfőkapitánnyal.
A Parameter cikke ismerteti Zuzana Petkovának, az Állítsuk Meg a Korrupciót Alapítvány igazgatójának a nyilatkozatát, aki szerint az általuk javasolt, 25 pontos intézkedéscsomag megvalósítása pozitív hatással lenne a bíróságok, az ügyészség és a rendőrség működésére.
A február 29-én tartott szlovákiai parlamenti választáson megbukott az eddigi háromtagú kormánykoalíció, amelynek vezető erejét a szociáldemokrata jelszavakat hangoztató Smer adta, és amelyben a Szlovák Nemzeti Párt mellett ott volt a Bugár Béla vezette Most/Híd szlovák–magyar vegyes párt is. Az új összetételű pozsonyi törvényhozásba nem került be magyar politikai erő. Az OLaNO, vagyis az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek nevű formáció, amely a korrupció letörésének a jelszavával győzött, három, általában jobbközép, konzervatív, illetve liberális irányzatúként jellemzett párttal kíván olyan kormányt alakítani, amely rendelkezik az alkotmányváltoztatáshoz szükséges háromötödös többséggel.
Szintén parlamenti választás volt nemrég – március másodikán – Izraelben, egy év leforgása alatt immár a harmadik, de most sem alakult ki olyan pártösszetételű Kneszet, ami segítené szilárd kormánytöbbség kialakítását. Az Ynetnews.com portál – a Jediót Ahronót című izraeli lap internetes változata – ismerteti Jair Lapidnak, a Kék és Fehér nevet viselő, centristaként elkönyvelt párt második emberének a nyilatkozatát, miszerint pártja számára csak két lehetőség adódik: vagy kisebbségi kormányt alakít az arabok Közös Listájának a külső támogatása mellett, vagy pedig, bámennyire sajnálatos, negyedszer is urnához kell szólítani a választópolgárokat.
Lapid szerint az ideális megoldás az lenne, ha a két nagy párt, vagyis a Kék és Fehér, valamint a Benjamin Netanjanu miniszterelnök vezette, konzervatív Likud közös egységkormányt tudna alakítani, rotációban megosztva a kormányfői tisztség betöltését, de Netanjahu ebbe nem megy bele, mert számára az a legfontosabb, hogy bebiztosítsa magát az ellene indított büntető eljárással szemben. Lapid a rotációt – mint az a szóban forgó cikkből kiderül – úgy képzeli el, hogy először Benny Gantz, a Kék és Fehér vezetője ülne a miniszterelnöki székbe, mondván, Netanjahunak úgyis bíróság elé kell állnia minden valószínűség szerint. A tárgyalás kezdetét e hónap 17-ikére tűzték ki.
Olaszországban vagyok, hogyan jutok haza? – kérdi a Der Spiegel hamburgi hírmagazin, és részletes cikkben tekinti át az – elsősorban a németek, de talán más külföldiek számára is – hasznos tudnivalókat. A berlini külügyminisztérium azt tanácsolja, hogy mindenki csak akkor utazzon Olaszországba, ha az feltétlenül szükséges. Ez a hatósági eltanácsolás egyben feljogosítja az utazási irodák ügyfeleit arra, hogy vis maior miatt térítésmentesen lemondják az itáliai utakon tervezett részvételüket.
Tegnap Ausztria széles körű beutazási korlátozásokat vezetett be az Olaszországból érkezőkkel szemben. A tilalom elsősorban az olaszokat sújtja, de a többiek számára a – például Németországba való – továbbutazás is csak akkor engedélyezett, ha az érintett gépkocsi megállás nélkül áthalad Ausztrián. Ezért az olasz-osztrák határon azt is ellenőrizhetik, hogy megvan-e az ehhez szükséges mennyiségű üzemanyag a gépkocsi tartályában. A Der Spiegel cikke értelemszerűen a németek tudnivalóira összpontosít, de feltehető, hogy az Ausztrián való megállás nélküli áthaladás kötelezettségét a magyarokkal szemben is érvényesítik. Az Itáliába tartó vonatok menetrendjét is ritkították, illetve korlátozták.
A Der Spiegel összeállítása az olaszországi járatokat törlő légitársaságok között megemlíti a WizzAirt. A Lufthansa és fapadosa, az Eurowings azonban még indít néhány járatot Olaszországba.