A koncertsorozat a nyitánya egy új együttműködésnek is, amelyet a PFZ a Kovács Gábor Művészeti Alapítvánnyal kötött, s amely a zene és a képzőművészet összefonódását érzékelteti. Az együttműködés alapján koncertenként az alapítvány birtokában lévő egy-egy kortárs kép látható majd a Művészetek Palotájában, a művek kiválasztásában Fertőszögi Péter művészettörténész, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány kuratóriumi elnöke és Zászkaliczky Ágnes festőművész lesz a zenekar szakmai partnere. A műveket Fertőszögi Péter és Zászkaliczkay Ágnes választja ki Bogányi Tibor állandó karmester színérzetei alapján.

Az alapítvány mind az öt koncerthez a PFZ rendelkezésére bocsát a saját gyűjteményéből alkalmanként három kortárs művet, közülük egy festmény lesz látható a koncert napján a Művészetek Palotájában. A januári koncerthez kapcsolódó képek egyikét Zászkaliczky Ágnes festőművész készíti el a zenekar felkérésére. A koncertekhez választott 14, illetve az újonnan készülő egy alkotás látható lesz a Kogart egyik jövő évi, a PFZ-vel közös kiállításán.

 

Caput Mortuum, november 15., péntek, 19,30-tól.

Műsoron:

Fritz Kreisler: A kínai dobos (Tambourin chinois)

The Romping Pheasants – kínai tradicionális zene

Gyöngyösi Levente: Sinfonia concertante 4 ütőhangszerjátékosra és zenekarra

Sztravinszkij: Tavaszi áldozat

Közreműködik: az Amadinda Ütőegyüttes (művészeti vezető: Rácz Zoltán)

Vezényel: Bogányi Tibor

Gyöngyösi Levente.A bérletsorozatot indító, november 15-i koncerten a zenekar Gyöngyösi Levente Sinfonia Concertante című művét mutatja be, amelyet a kortárs magyar zeneszerző a Pannon Filharmonikusok és az Amadinda Ütőegyüttes közös felkérésére, a két együttes közös játékára komponált.

A 37 éves, Bartók–Pásztory-díjas zeneszerzőt 2012 óta foglalkoztatja a Pannon Filharmonikusok rezidens komponistaként. A zenekar felkérésére írott első művét, a Pécs iránti tiszteletét kifejező Ouvertura Sopianaensis nyitányát a tavalyi évad nyitókoncertjén mutatta be az együttes a pécsi Kodály Központban. A zenekar és a szerző szakmai együttműködése azóta – az új mű elkészültével – tovább mélyült.

„Egy szimfonikus zenekar ilyen mértékű bizalma a zeneszerző iránt nagy megtiszteltetés, és Magyarországon igen ritka” – mondta GyöngyösiLevente azősbemutató kapcsán. Valóban, nálunk kevés a példa arra, hogy egy vidéki zenei műhely egy adott szerzőt hasonló felkérésekkel foglalkoztasson, s ezzel  segítse a zeneszerzőt a munkájában. A Pannon Filharmonikusok kiemelt szakmai küldetésének érzi, hogy támogassa a kortárs zenei alkotóművészetet, amikor éppen nem zeneművek megrendelésével, akkor a kortárs művek gyakori műsorba emelésével teszi mindezt.

A most elkészült Gyöngyösi-mű a versenymű és a szimfónia jegyeit egyaránt magán hordozza, a concertáló jelleg az Amadinda Ütőegyüttes hangszereinek – a marimba, a xilofon, a vibrafon és a harangjáték – virtuóz játékában köszön vissza.

A november 15-i koncert minden elemében a kortárs zene jegyében telik. A Sinfonia concertante fölvezetéseként Kreisler: A kínai dobos című művét hallhatjuk, majd kínai tradicionális zene csendül fel, az este második felében pedig Sztravinszkij Tavaszi áldozata (a felvételen Meskó Ilona vezényli a Savaria Szimfonikus Zenekart) hangzik el, melynek az ősbemutatója 100 évvel megelőzi a Gyöngyösi-művet, mégis kapcsolódik a két zenemű egymáshoz.  A Tavaszi áldozatban is fontos szerephez jut a ritmika, Sztravinszkij pedig ebben a művében olyan ritmus-kombinációkkal keltett feszültséget, amely a korabeli zenei élet számára ismeretlen volt. Ezért tekinthetünk vissza a Tavaszi áldozat 1913-i, botrányos párizsi premierjére a kortárs zene születéseként.

A koncertet 18,30-tól Előhang címmel beszélgetés előzi meg, amelyen a fellépő művészekkel és a műsoron szereplő művekkel ismerkedhetnek meg az előadásra jeggyel jelentkezők.