Középkor újratöltve Visegrádon, avagy jöttünk, láttunk, újra főzünk

Július második hétvégéjén harminckettedik alkalommal rendezik meg az 1335-i hármas királytalálkozónak emléket állító Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokat. A háromnapos történelmi hagyományőrző és kulturális fesztivál elsősorban a magyar és közép-európai történelemben kiemelkedő 14–15. századot mutatja be hiteles és hangulatos történelmi környezetben.

A rendezvény központi elemét ezúttal is a nemzetközi lovagi tornák adják, amelyekre a három nap alatt tizenegy alkalommal kerül sor. A nézők három, különböző felépítésű, időtartamú és árú műsor közül választhatnak (Kázmér lengyel király lovagi tornája, Károly Róbert magyar király lovagi tornája, János cseh király lovagi tornája).

A lovagi tornákat a 14. századi események eredeti helyszínén, a királyi palota lovagitorna-pályáján kísérhetik figyelemmel a látogatók. Az idén újra a fellépők között találjuk Kassai Lajos lovasíjász-világbajnokot, aki a modern kori lovas íjászat megteremtője, de rajta kívül is számos színvonalas produkciót láthat majd a közönség.

Az idei műsor egyik legérdekesebb programjának ígérkezik a Magyar Nemzeti Múzeum (helyi) Mátyás Király Múzeumának reneszánsz konyhai bemutatója, amely a kísérleti régészet eszköztárának felhasználásával a középkorban élt emberek étkezési kultúráját mutatja be.

A hajdanán Mátyás király konyhájául szolgált helyiségben tartandó középkori „főzőshow” részeként szakavatott régészek készítik majd el az ételeket korabeli konyhai eszközök segítségével, hiteles forrásból származó, több száz éves receptúrák felhasználásával.

„Európa egyik legnagyobb középkori történelmi fesztiválja számára az emlékév és a kapcsolódó programsorozat remek lehetőség, hogy nemzetközi szinten is ráirányítsa a figyelmet a magyar, és egyben az európai kultúra legfontosabb történelmi értékeire” – mondta Cseke László, a Pro Visegrád Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. vezetője.

„Ugyanakkor fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok ma már nem csupán egy történelmi időket felelevenítő hagyományőrző fesztivál, hanem egy sokoldalú, nemzetközi kulturális és szabadidős rendezvény, amely az összes érzékszerv számára megtapasztalhatóvá teszi a 600 évvel ezelőtti élet számos aspektusát.”

 A királyi borudvar pénteken és szombaton a napi nyitva tartás mellett esti koncertekkel várja vendégeit a palota alsó fogadóudvarán; pénteken és szombaton éjjel két óráig, vasárnap pedig este hét óráig. A látogatók megkóstolhatják a történelmi Magyarország legkiválóbb borait, és együtt lakomázhatnak a királyokkal. A Királyi Palota és a Fő utca környékén kirakodóvásár és középkori mesterségek bemutatója lesz látható, a vásári forgatagban pedig utcazenészek, komédiások és középkori életképek szórakoztatják a nagyérdeműt.

A koncertek, tánc- és bábbemutatók, vásári komédiák, valamint a Királyi Palota és a Salamon-torony kiállításai, a gyönyörű díszkutak, a hercegi lakosztály, a Királyi Borudvar és a hozzá kapcsolódó programok, valamint a kézműves vásár (ez évtől bevezetett) napi belépővel tekinthetők meg. A belépés a rendezvény területére a 14 évesnél fiatalabbak számára ingyenes, az idősebbektől 1000 forintot kérnek naponta. A jegyeket és bérleteket online, vagy a helyszínen lehet megvásárolni. Az internetes elővétel esetén érvényes kedvezményekről is a világhálón tájékozódhatnak.

A jó néhány száz magyarországi szereplő mellett a külföldi, valamint a határon túli magyarlakta területekről érkező fellépők száma is évről-évre nő: Lengyelországból, Csehországból, Szlovákiából, Olaszországból, Németországból, Szerbiából, Szlovéniából, Ausztriából, Erdélyből és Oroszországból érkeznek hagyományőrző csoportok.

Búzás Gergely, a Mátyás Király Múzeum igazgatója.

Az évente 30–50 ezer látogatót vonzó fesztivált 2009-ben felvették a Történelmi Játékok Nemzetközi Szövetségébe, valamint 2015-ben EFFE Label (Europe for Festivals, Festivals for Europe) minősítést kapott.

UTAZÁSI KEDVEZMÉNYEK

A MÁV Start és a Volánbusz fél árú kedvezményt kínál azoknak, akik a palotajátékokra szóló belépőjegyüket visszaútjukkor felmutatják. (A kedvezmény retúrjegyre nem érvényes!)

Akik a MAHART Passnave Személyhajózási Kft. július 8-án (péntek) és július 10-én (vasárnap) Visegrádra induló járatait veszik igénybe, hogy eljussanak a Palotajátékokra, 1000 Ft-os, kiemelten kedvezményes jeggyel tekinthetik meg a lovagi tornát, és ingyen kapják meg a napi belépőjegyet!

(A hajóra váltott menetjegyet a Visegrád információs standnál – közvetlenül a rendezvény bejáratánál kell felmutatni, ezután válik érvényesíthetővé a kedvezmény.)