Kubinyi Anna néhány hagyományos síkgobelin szövése után alakította ki egyéni, csak reá jellemző technikáját. Munkásságában azonos súllyal szerepel a plasztikai gondolkodásmód és a szövés útján létrejövő képteremtés.
Az utóbbi évtizedben – egy nagy hatású erdélyi tanulmányútnak köszönhetően – az ősi, erdélyi motívumok felé fordult, azóta kutat újabb szimbólumok után, és mint tiszta forráshoz járul hozzájuk. A magyarok ősi kultúrájának és hitének tanúoszlopai, a székelykapuk megszövésével hirdeti magyar örökségünk szépségét és gazdagságát. Az „Erdélyi sorozat” című gyűjteményét 2002-ben kezdte szőni főhajtásként a székelység ezeréves története előtt.
A művész alkotásai minden esetben kenderből készülnek, ami kiválóan alkalmas a puhaság, ugyanakkor az erő, a rusztikusság, a szilárdság megjelenítésére. A kendert mindig maga festi, hiszen ily módon minden szükséges árnyalat megvalósítható. Az alkotói folyamat következő lépései már hasonlítnak a festőművész munkájára, bár annyiban talán nehezebb, hogy a kész kompozíció nem alakítható: ami az első villaütésekkel odakerül, az végleg ott is marad.
Kubinyi Anna számára fontos, hogy gondolatai kifejezését a tervezéstől a fonal-előkészítésen és szövésen át a befejezésig, ő maga végezze. Ő járja be azt az utat, mely alatt a saját gondolatait, érzelmeit, üzeneteit a szövés által képpé fogalmazza. Megszületik a textil, hogy hordozóként üzenetet közvetítsen az embereknek, és gondolkodásra késztesse őket. Ez alkotómunkájának a lényege.
A tárlat március 10-ig tekinthető meg a hét minden napján 10–18 óra között, ingyen, a Gellérthegy BAH-csomópont felőli oldalán, az I. kerületi, Somlói út 51. alatt.