„Huszonöt vagy harminc vagy 35 nem fizető / néző néznek / hallgat ül leveszi / a kabátját nem veszi le a kabátját / az első két sor üres a harmadikban egy… /… is lesz honorárium és van / aki bevezeti a költőt világítás is / van nem túl erős kivilágítás meleg / van fűtést biztosítottak még mikrofont. / Is biztosítanak ha kell de nem kell / a költészet fontos dolog szép dolog / felolvasom a verseimet nekem is / jó nekem jó tényleg jó / szeretek fölolvasni sze. / Retem a verseimet felolvasni meg / prózát és utána beszélgetünk / ez egy ilyen kérdeznek-felelsz 25 / plusz áfáért tíz plusz áfa / vagy van hogy negyven plusz…”
A fenti, ilyen eseményre kihegyezett, azt enyhén kifigurázó, meglehetősen szabad versével indított Kukorelly Endre, a „visszaeső bűnös”, aki két évtizede járt nálunk először. Most az irodalmon túl az ő társadalmi szerepéről, irodalmi elkötelezettségéről, a Baumgarten-emlékdíj feltámasztásáról, a hajléktalanokat támogató alapítványáról, az írástudók felelősségvállalásáról kérdeztem.
Kétéves, covid-okozta kényszerszünet után március 26-án újra megnyílt a Berlini Szalon. Nem huszonöt vagy harmincöt – írd és mondd: hatvankét részvevővel! Rekord létszám. Ennyi érdeklődőt magyar nyelvű program eddig még nem vonzott a Berlini Szalonba. A nem fizető stimmel. Pogácsa helyett kenyér és kence volt, meg bor, de nem melegedni jöttek, hanem eszmecserére. És nem, honorárium nem volt – az csak színházi előadás, koncert esetén jár, hiszen a művészek abból élnek.
A pandémia alapjaiban változtatta meg életünket. Nem az egzisztenciális oldalára utalok itt, hanem a home-office-tól az online kereskedelemig – a digitális világra átállt szokásainkra, aminek különben sok előnyét tapasztalni. Előtérbe került a podcast mint műfaj, a youtube mint eszköz és felület, az egyéb közösségi médiáról nem is beszélve.
Többektől jött tipp, bíztatás, noszogatás, hogy a Berlini Szalon is éljen ezekkel a technikai lehetőségekkel. Gondolkoztam rajta, végül elvetettem.
Kiválóan lehet „zoom”-on információt közvetíteni. De a digitális felület – akárcsak a szerelemnél – nem képes helyettesíteni a személyes élményt, ami nem kizárólag a tudnivaló, a zene, egy-egy színházi előadás audiovizuális befogadásáról szól. A laptop képernyőjén az ambiente, az atmoszféra, a hangulat nem jön át.
A szalon lényege éppen a személyes találkozás, a közös légtérben, szemmagasságban történő eszmecsere, a fizikai együttlét kellemes környezetben. Mert fontos a hely, a keret, amit az online világ nem képes helyettesíteni. És mintha az emberek két év után ki lennének erre éhezve.