A 2010. I. félévi forgalom forintban mért árszínvonala importban és exportban egyaránt mintegy 4,5%-kal csökkent
az előző év azonos időszakához képest. A cserearány gyakorlatilag nem változott. A forint a főbb devizákhoz mérten
6,3%-kal erősödött, ezen belül a dollárhoz a felértékelődés 6, az euróhoz 6,4%-os volt.
Az év első felében a gépek és szállítóeszközök exportvolumene 22, az importé 18%-kal volt több, mint egy évvel
korábban. A két legnagyobb részarányt képviselő árucsoportban, a híradás-technikai, hangrögzítő és -lejátszó
készülék, valamint a villamos gép, készülék és műszer esetében az átlagot meghaladó mértékű volt a kivitel és
behozatal volumennövekedésének dinamikája, bár a második negyedéves tendenciák már némi lassulást mutatnak.
Mindkét termékkör forgalmának alakulására kedvezően hatott a labdarúgó-világbajnokság által generált
keresletnövekedés elsősorban a tévék és a mobiltelefonok iránt, a villamos gép, készülék és műszer kereskedelmét
pedig az autóipari termelés fellendülése is befolyásolta. Ez utóbbi miatt az export- és importvolumenek
kétszámjegyű bővülését regisztráltuk a közúti jármű és általános rendeltetésű ipari gép árucsoportokban. A két
árucsoport II. negyedéves mutatói mindkét forgalmi irányban jelentősen meghaladták az I. negyedévest. A közúti
jármű kereskedelme így sem éri el a 2008. I. félévi szintet.
A feldolgozott termékek export- és importvolumenének növekedése 2010 január–júniusában 13, illetve 10%, ezen
belül is jellemzően a II. negyedéves forgalmakban mutatkozott élénkülés. A szakmai, tudományos ellenőrző műszer
kivitelének, illetve a színesfém-, gumigyártmány-kereskedelem mindkét irányú jelentős bővülése a gépjárműipari
megrendelésekkel kapcsolatos. A műanyag-alapanyag exportértéke közel felével nőtt a kőolaj világpiaci áralakulását
követő, 20%-ot meghaladó árszintnövekedés hatására.
Az energiahordozók importvolumene az év első felében közel egyötödével bővült. A természetes és mesterséges gáz behozatalának mennyisége az I. negyedévben közel másfélszerese, a II. negyedévben kétszerese volt a
bázisidőszaki mennyiségnek. A gáz ára csak a II. negyedévben közelítette meg az előző év azonos időszaki szintet. A kőolaj és kőolajtermék importértékének emelkedésében kizárólag az árnövekedésnek volt meghatározó szerepe.
Villamosenergia-behozatalunk 15%-kal esett vissza a tavaly I. félévi értékhez képest, a mennyiség növekedése és
az árak csökkenése mellett.
Az élelmiszerek, italok, dohánytermékek exportvolumene alig haladta meg, az importé pedig nem érte el a 2009.
január–júniusi forgalom szintjét. A kivitel volumene a II. negyedévben már 10%-kal nőtt, ez lényegében a kukorica
és a búza világpiaci árának mérsékelt növekedésével és így a kedvezőbb értékesítési lehetőségekkel függ össze. Az
importban a legnagyobb csökkenést a dohánytermékeknél regisztráltuk. A magas bázis a tavaly évközi
jövedékiadó-emeléssel kapcsolatos előrehozott vásárlások következménye volt.
Az év első hat hónapjában a teljes exportforgalmunk közel négyötödét, importforgalmunk több mint kétharmadát
jelentő európai uniós kereskedelmünkben a kivitel volumene 17, a behozatalé 14%-kal haladta meg a bázisidőszaki
szintet. Az egyenleg az unió egészét tekintve 270 milliárd forinttal (1277 millió euróval) lépte túl a 2009. évi értéket.
Az EU-n kívüli országokkal folytatott kereskedelem még erőteljesebb növekedést mutatott: az export volumene 22,
az importé 18%-kal volt több, mint egy évvel korábban. Passzívumunk 645 milliárd forint (2377 millió euró) volt, 35
milliárd forinttal kevesebb, viszont az árfolyamváltozás következtében euróban 8 millióval több, mint 2009 I.
félévében.
A felülvizsgált adatok szerint 2009-ben a kivitel értéke 16 574 milliárd forintot, a behozatalé 15 518 milliárd forintot tett ki; a külkereskedelmi mérleg aktívuma 1056 milliárd forint volt. A módosított adatok szerint az export szintje 99 milliárd forinttal (0,6%), az importé 31 milliárd forinttal (0,2%) csökkent, az egyenlegjavulás mértéke pedig 68 milliárd forinttal kevesebb a 2010. március 4-én közzétett előzetes számokhoz képest. A 2009. évi forgalom szintjének változását a felülvizsgálat során a vállalkozások által utólagosan javított adatok okozták.