Különadó: a legjobban a kereskedelmi láncoknak fájhat

Az Opten Kft. a 2009-i adatok alapján összeállította az új különadókkal sújtott ágazatok árbevételét, adózott 
eredményét és adófizetési kötelezettségét tartalmazó táblázatot. A három ágazat nagy szereplőinek mintegy tízezer milliárd forintos árbevételéhez képest az összesen évi 161 milliárd forintos adófizetési kötelezettség nem látszik teljesíthetetlen követelménynek.

„Más a helyzet azonban, ha a szektorokat külön-külön és nemcsak az árbevétel, hanem az eredmény alapján is 
megvizsgáljuk, hiszen mindhárom ágazat súlya nagy, de csak a távközlés tartozik a kiemelkedően profitábilis 
szektorok közé” – mondja Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója, hozzátéve ugyanakkor, hogy a részletek még sokat változtathatnak a mostani becsléseken.

A három ágazat csaknem a teljes piacot lefedő cégeinek összesített adófizetési kötelezettsége tavaly 156 milliárd 
forint volt, vagyis az új adó megduplázza terheiket. A cégek 2009-i adózott eredménye összesítve 294 milliárd forint 
volt, vagyis az összesen 161 milliárd forint többletadó a profit 54 százalékát vinné el tavalyihoz hasonló eredmények 
esetén. 

„Sajnos a válság Magyarországon még korántsem ért véget, a vásárlóerő s vele a lakossági fogyasztás az idén is 
csökken. A nemfizetés aránya is egyre nagyobb mindenütt, így feltehető, hogy az idei profit egyébként sem érte 
volna el a tavalyi szintet” – mondja Csorbai, aki szerint így az új teher még nagyobb súllyal esik a latba. 

A három ágazat közül első ránézésre az energiaszektor viselheti legkönnyebben az új adókat, hiszen a piac csaknem 100 százalékát lefedő cégek tavalyi egyesített árbevétele 6800 milliárd forint volt, s ehhez képest a 70 milliárdos különadó elenyészőnek tűnik. Csakhogy a cégek tavalyi 220 milliárd forintos adózott eredményéhez képest a különadó már 32 százalékos visszaeséssel jár, miközben éppen a közeli múltban jelent meg egy elemzés, amely 
szerint az ágazatok eredménye az idén csökkeni fog. Az ágazat tavalyi, 124 milliárd forintos adóbefizetéséhez képest az új adó a teher több mint 50 százalékos növekedését eredményezi.

A távközlési szektorra kivetett különadó ennél is érdekesebb helyzetet teremt. Az ágazat csaknem az egész piacot 
lefedő tíz legnagyobb szereplője tavaly 1233 milliárd forint árbevételt ért el, ehhez képest az elvárt 61 milliárdos 
adóbefizetés már az 5 százalékot is eléri, vagyis az iparűzési adót is jócskán meghaladja. Még nehezebb a cégek 
helyzete, ha tudjuk, hogy tavaly összesen 84 milliárd forint adózott eredményt értek el, s az új adó kivetése nyomán 
ennek csak 27 százaléka marad a tiszta nyereség, miközben a cégek adófizetési kötelezettsége a duplájára nő. 

A legrosszabbul mégis a nagy kereskedelmi láncok járnak, ők ugyanis nettó veszteséggel zárták 2009-et. Az 1835 
milliárdos összesített árbevételhez képest a fizetendő 30 milliárd forint különadó 1,6 százalékot jelent, ami egy 
átlagosnak mondható iparűzési adónak felel meg. A 10 milliárd forintos ágazati veszteséghez, illetve a másfél 
milliárd forintos tavalyi adófizetési kötelezettséghez képest a 30 milliárd forint különadó elképesztően nagy tehernek 
látszik.