… gondolja valóságnak, és az orosz érdekcsoportok esetleges közreműködését tíz megkérdezettből csupán minden második. Tíz megkérdezettből három hisz abban, hogy Soros György a kormány megbuktatására törekszik,és a válaszadók kétharmada szerint ez csak a kormány kommunikációs fogása. Mindenesetre, minden negyedik megkérdezett azt gondolja, hogy repülőgépekből szándékosan permetezik az embereket és inkább hisznek chemtrail-ben.A megkérdezettek harmada (35 százalék) egyetért azzal az állítással, hogy valójában nem a kormány irányítja az országot, hanem mások mozgatják a szálakat. A legkevésbé a kormánypárt szavazói értenek ezzel egyet (30 százalék), míg leginkább az alacsonyabban iskolázottak.
Amikor arra kérdeztünk rá, hogy konkrétan kik irányítják az országot, ha nem a kormány, akkor a legtöbben Orbán Viktor egyszermélyes irányítását említették (16 százalék), de már a második és a harmadik helyen megjelentek a „nemzetközi pénzügyi körök” (13 százalék), és a hazai gazdasági csoportok (11 százalék). Az EU (6 százalék), az USA (4 százalék), és Putyin (1 százalék) meglehetősen hátra csúszott a listán, de a „háttérhatalom”, Soros György személyesen, és „a zsidók” valódi irányítószerepét is csak 1-2 százakék gondolja érdeminek az ország életében.
Némileg árnyaltabb képet kapunk, ha az egyes pártok szavazóit külön vizsgáljuk. A Fidesz-szavazók körében a „nemzetközi pénzügyi körök” (13 százalék), a hazai gazdaság szereplői (12 százalék), valamint EU és Orbán Viktor (10-10 százalék) a sorrend, az MSZP-szavazók esetében Orbán vezet magasan (35 százalék), majd ő a hazai gazdasági élet szereplői (25 százalék), valamint a „néhány fideszes politikus” (19 százalék) követi. Sokkal kiegyenlítettebb a kép a Jobbik szavazók körében: esetükben 10-12 százaléknyian említették az EU-t, más országokat, a „nemzetközi pénzügyi köröket”, Orbán Viktort, „néhány fideszes politikust”, és „a zsidókat”.
A válaszadók majd’ kétharmada gondolja úgy, hogy az egész világot egy szűk elit irányítja (62 százalék), és több mint fele, hogy a menekültválságot amerikai érdekcsoportok szándékosan idézték elő (53 százalék). Soros György személyes közreműködését a menekültválságban már kisebbség, a válaszadók egymarmada (31 százalék) gondolja valóságnak, és az orosz érdekcsoportok esetleges közreműködését tíz megkérdezettből csupán minden második fő (22 százalék). Tíz megkérdezettból csupán három hisz abban, hogy Soros György a kormány megbuktatására törekszik (29 százalék).
Ezen elméletekben általában az alacsonyabban iskolázottabbak, az idősebbek, és a Jobbik, valamint a Fidesz szavazói hisznek jobban.
A megkérdezettek fele (50 százalék) ért egyet azzal az állítással, hogy a magyar választások eredménye általában nem tükrözi a valóságot, és a háttérból irányítók érdekei szerint alakul. Ebben az esetben megfordul a trend, és inkább az MSZP- és Jobbik-szavazók, valamint a bizonytalanok (63, 59, 53 százalék) értenek vele egyet, és legkevésbé a Fidesz-szavazók (30 százalék).
Minden negyedik megkérdezett (24 százalék) azt gondolja, hogy repülőgépekből szándékosan permetezik az embereket és inkább hisznek chemtrail-ben. Az elméletben hívók között itt is az alacsonyabban iskolágozzak, és a kisebb településeken élők vannak többen.
Kevéssé látszik sikeresnek a Soros Györgyöt, mint az ország működését érdemben befolyásoló „háttérhatalom” vezetőjének beállító kommunikációja. Minden tíz megkérdezettből csupán kettő (19 százalék) gondolja azt, hogy ezen személyek érdemben befolyásolják az ország ügyeit, és a kétharmad (65 százalék) szerint egy csupán kommunikációs fogás, aminek célja a figyelemelterelés.
Leginkább a Fidesz szavazók hisznek Soros és a „háttérhatalom” befolyásában (36 százalék), míg leginkább az MSZP szavazók és a bizonytalanok gondolják úgy, hogy ez csupán egy kommunikációs fogás (77 és 69 százalék).
Általában, tíz megkérdezettből nyolc (78 százalék) gondolja úgy, hogy az a baj, nem tudhatjuk, hogy az összeesküvés elméketek közül melyik és mennyiben igaz, és kétharmadnyian (69 százalék) látják úgy, hogy az összeesküvés-elméletek mindig tartalmaznak némi igazságot, ha nem fedik is teljesen a valóságot.
Többségben vannak (48 százalék 42 ellenében) viszont azok akik szerint azösszeesküvés-elméletek túl sok titoktartási készséget feltételeznek, ezért általában valótlanok. Mindazonáltal tíz megkérdezettből négyen (41 százalék) úgy gondolja, hogyezeket az elméleteket követve reálisabb képet lehet kapni a dolgokról, mintha csupán a hivatalos üzenetekből tájékozódunk.
Ezen vélemények összességéből megállapítható, hogy leginkább a Jobbik, legkevésbe az MSZP szavazói fogékonyak az összeesküvés elméletekre. És a magasabb iskolázottság, valamint a nagyvárosi lét is jó ellenszernek bizonyul.
A kutatás eredményeiről további részletek a szombaton megjelenő Vasárnapi Hírekben találhatók.