A mostani kút 6086 méter mély, ahol a hőmérséklet 260 Celsius fok. A Falcon Oil & Gas Ltd. magyarországi leányvállalata, a TXM Olaj- és Gázkutató Kft. öt éve dolgozik ezen a mezőn, és mostanáig 300 millió eurót költött a munkálatokra.
Az ünnepélyes eseményt összekapcsolták azzal, hogy a cég öt éve kapta meg a bányatelket, hogy az óriási mennyiségű nem hagyományos gázkészlet feltárását megkezdhesse. Eddig 16 kutat fúrtak le – mondta dr. Szabó György ügyvezető igazgató. Az ünnepségen Kanada magyarországi nagykövete, Tamara Guttman is részt vett, és eljött a társaság vezérigazgatója, Philip O’Quigley is.
Azt már régóta tudják a geológusok, hogy ebben a térségben hatalmas földgázlelőhely van, a 2005–07 közötti fúrások is megerősítették a véleményt, de a bonyolult geológiai viszonyok miatt csak különleges eljárásokkal lehetne felszínre hozni. Három, rendkívül felkészült szakember tudása és eltökéltsége kellett ahhoz, hogy idáig jussanak az események – hangzott el az ünnepségen: John Gustavsoné, aki a 90-es években foglalkozott a makói térség kutatásával, Marc Bruneré, aki annyira hitt benne, hogy viszonylag rövid idő alatt összeszedte azt a hatalmas tőkét, amely a munkálatokhoz kell, és dr. Szabó Györgyé, aki évek óta vezeti a magyarországi céget.
A Makó-7 jelű kút 6086 méteres talpmélysége országos rekordnak számít, csakúgy, mint a mélyben uralkodó 1200 bar rétegnyomás és a260 Celsiusfok hőmérséklet. Ez a kútfej-nyomás Európában egyedülálló. De az is rendkívüli, amilyen gondossággal igyekeznek óvni a környezetet. Folyamatosan ellenőrzik a vízbázist, a talajt, a légszennyezést, és a legkisebb földmozgásokat is. Ahogy dr.Szabó György elmondta, az itteni munkálatokkal világelsők, mint ahogy azzal is, hogy egy ilyen rendkívül veszélyes, nagy körültekintést és fegyelmezettséget küvetelő munkát balesetmentesen végeznek évek óta.
A lemélyített kutak között vannak olyanok, amelyeket ideiglenesen lezártak, de kettő olyan is, ahol olajat és gázt termelnek ki. Más, gáztermelésre nem használható kutaknál pedig a geotermikus hasznosítás lehetőségét vizsgálják.
A kutatásokat a torontói tőzsdén jegyzett Falcon saját forrásaiból finanszírozzák. A TXM az országban jelenleg egyedüliként rendelkezik a 2500 méternél mélyebb, vízkivétellel nem járó földhő-hasznosításhoz szükséges hatósági engedélyekkel.
Magát a kutat talán észre se vennék az arra járók, hiszen a föld felett csak néhány szerkezetet látni, és szinte hihetetlen, hogy onnan vezetik hatezer méter mélységbe a fúrószerkezetet, és erre a szerkezetre nehezedik az a hatalmas nyomás.
Az ünnepélyes avatón ehhez a kútfejhez daruval emelték a magasba a pezsgősüveget. Úgy, hogy az örvendezés közepette is szigorúan meg kellett tartani a biztonsági előírásokat, sisakkal, oltókészülékkel és a biztonsági szabályok szerint parkoló kocsikkal. Mert a föld mélyéhez csak nagy hozzáértéssel szabad közeledni. Ahogy a technikai tudás növekszik, úgy közeledik az esélye, hogy megtalálják a kitermeléshez szükséges technológiát.