Ádám László (42) 2007-ben csatlakozott a hazai SAP-hoz, nevéhez fűződik a többi között a papír nélküli beszerzés megvalósítása, az Aranyhal-díj létrehozása, az SAP MM/SRM beszerzési rendszer és a hozzá kapcsolódó folyamatok bevezetése a dubaji leányvállalatnál. A szakember a családjával együtt költözik a németországi Walldorfba. Utóda június 1-jétől Zuzana Belaiova, aki prágai székhellyel támogatja a magyar leányvállalat beszerzési funkcióit.

Továbbra is Budapestről látja el teendőit Kézdy Gergely (35), a Közép-Európáért, az Oroszországért és a többi FÁK-országért felelős kisvállalati channel igazgató, akinek két újabb piaccal bővült a felelősségi köre a második negyedévtől. A szakembernek immár a törökországi, és a közel-keleti országoknál zajló termékbevezetés is a feladata. Ennek első lépcsőjeként az ottani partnerhálózatot kell felépítenie, és az indirekt értékesítési modellt érvényesítenie. A tavaly csak Magyarországon jó harmincszázalékos árbevétel-növekedést felmutatott Kézdy 2004 óta foglalkozik a kisvállalati szektorral. Ő irányította az SAP Business One vállalatirányítási rendszer hazai és régiós bevezetését, egyúttal felel a partnerhálózat összteljesítményéért.