Nem tudom, elgondolkodtak-e mostanában a… csodavárásról? Bevallom, nekem Magyar Péternek a független sajtóban tett hakni-körútja nyomán jutott eszembe a kifejezés. Mert úgy látom: a csodavárás hullámai emelik ilyen szokatlan magasságokba a volt igazságügyi miniszter volt férjét. Hogy történjen végre már valami, tüntesse már el valaki a rendszert, amiben egyre kevesebben érzik jól magukat, de tenni ellene nem tudnak, nem mernek vagy nem akarnak. Régi, jó magyar szokás szerint azt várják, kaparja már ki valaki más helyettük a gesztenyét. Rossz hírem van, nem fog menni.

Ha lefejtjük az újdonság varázsát Magyar Péterről, nem sok kézzel fogható, tényszerű dolgot tud mondani a közönségnek. Csupa-csupa olyasmit tudunk meg tőle, amit a hazai politikát hivatásszerűen figyelő független újságírók réges-régen tudnak. Legfeljebb hozzáférésük nincs az adatokhoz, a tényekhez. Azt, hogy a rendszer velejéig korrupt – pipa, tudjuk jól. Hogy az egész magyar gazdaság egy folytatásos Orbán-família Kft. – Mészáros Lőrincnek álcázva, szintén jól ismert. Hogy Polt Péter legfőbb ügyész nem hajlandó egyetlen rázós ügyet sem érdemben kivizsgálni, telitalálat, ezt is tudjuk. Hogy Rogán Antal portfolióját nyugodtan át lehetne nevezni PTM-nek, azaz a Piszkos Trükkök Minisztériumának, szintén nem újdonság.

Az egyetlen új elem az, hogy mindezt most valaki olyan mondja, aki eddig belső ember volt, akinek közelről volt rálátása az Orbán-rezsim működésére, emiatt hitelesebbnek tűnik, ha ő mondja.

Csakhogy ettől még nem dől össze a rendszer. Orbán Viktor nem fog hanyatt-homlok elmenekülni a várbeli palotájából a feldühödött nép elől haza Felcsútra vagy még inkább Hatvanpusztára. Korunk hazai Metternichje holnap szépen kiáll megint a Nemzeti Múzeum lépcsőjére és a megszűrt, válogatott közönség előtt ismét a nemzeti nagyságról és a szabadságról fog papolni. Az idén legalább nem dugják el a miniszterelnököt valami vidéki kisváros paravánjai mögé. Nyilván a népszerűségvesztés meg a budapesti főpolgármester-választás sürgetése miatt most rá kell tenni egy lapáttal. És azt is demonstrálni kell, hogy a tekintetes miniszterelnök ura a helyzetnek és nem „méltóztatik remegni”, mint ’48 márciusában a helytartótanács. Nincs is miért remegnie, hiszen ezt a rezsimet törvényes eszközökkel, választás útján már nem lehet eltávolítani.

Marad a keserű megállapítás, hogy mi mégis láncot hordunk!