(Kárpáti Iván jegyzete) Van egy benzinkút Szlovákiában, ami mellett már 10 éve megyek el viszonylag rendszeresen. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy ez alatt az egy évtized alatt hányszor álltam meg ott tankolni. Az utóbbi időben megszüntettem a lemaradást, ahogy nézem, nem csak én. Nem sűrűn fordult elő magyar rendszám ott, most hétvégén már álltak előttem.
Amikor itthon bevezették az ársapkát, nálunk ácsorogtak tömött sorokban a szlovák autók, aztán kitiltották őket. Nem mondom, hogy most félmosollyal konstatálják, hogy elkezdtünk mi átszivárogni, igazából ez ott nem téma, ők mindig is piaci áron autóztak, ez a normális.
Ugyanezt el lehet mondani bármelyik környező országról, még Ausztriáról is. Sőt, nem csupán üzemanyagért éri meg átruccanni, de élelmiszerért is. Mi történt? Semmi olyan, amit közgazdászok nem prognosztizáltak. A kiskereskedelemben szétterítették a nagyok az ársapkás termékeken bukott összeget, a bankok áthárítják a különadót… sorolhatnám. Az egész konstrukció pedig elnyújtja a vergődést, miközben Európában már tetőzik, sőt, elindul lefelé a trend – ami nem volt olyan magas, mint nálunk –, itthon velünk marad a magas infláció. A rekordmagas kamattal életben tartott forint árfolyama sem tartogat sok jót, hiába csökken a kőolaj ára, ha a forint értéke drasztikusan romlott más devizákkal szemben.
Közben szerte Európában már költik azokat az euró-milliárdokat, amik nekünk még a horizonton sincsenek, mondjon bármit is gondterhelt arccal Navracsics Tibor. Ez már a hazaárulás kategóriája Orbán Viktor részéről. Olyan méretű forrásoktól fosztja meg Magyarországot a változásra képtelen rendszerével, amit soha nem fogunk tudni pótolni.
Majd baromi drága hitelből Kínából, amit még az unokáink is fizetni fognak. És még most sem fogja megtanulni az ország nagy része, hogy ideig-óráig meg lehet kerülni a piac szabályait, áthágni az elvárt jogállamisági sztenderdeket, de egy ponton iszonyú drágán fizetünk ezért.
