Európa legnagyobb távolsági buszhálózatának szolgáltatójának, a FlixBusnak a 2013-i alapítása óta a társaság először tavaly csoport szinten is nyereséges lett. Látványos volt a társaság közép-kelet-európai növekedése is. Miként arról beszámoltunk, Budapesten szeptemberben új központ nyílt, a fővárosból tavaly 13 ország több mint 100 célállomására kínált közvetlen összeköttetést a szolgáltató.
Tavaly 40 millió utast szállított Európa-szerte a FlixBus, csak az év végi főszezonban, december 22. és január 7. között 2,5 millióan utaztak a társaság járataival a kontinensen. Hat új piacon jelent meg a vállalat 2017-ben: most már 26 országban 250 buszpartner 1400 járműve kereken 200 ezer csatlakozást szolgál ki.
Hazánkban is látványos volt a növekedés, a FlixBus budapesti megállóinak átmenő utasforgalma megduplázódott 2016-hoz képest. A tavaly nyári menetrendben számos új külföldi célállomás vált elérhetővé a cég hálózatában, a többi között Szlovéniában, Horvát-, Olasz-, Németországban és Romániában. Egyes útvonalakon tovább sűrítette a járatokat a FlixBus, Budapest–Bécs között már 14–16 közvetlen járatpár közlekedik a forgalmas napokon. A múlt november óta nemcsak a pesti Népliget, hanem a budai Kelenföld autóbuszállomás is fogad és indít zöld buszokat.
A FlixBus gyorsan nyereségessé vált európai üzletága lehetővé tette, hogy a 2013-ban alapított vállalkozás az idén már Európán kívüli személyszállításban gondolkozzék. A múlt év végén a cég bejelentette terjeszkedési tervét az Amerikai Egyesült Államokban. „Nem győzzük hangsúlyozni, hogy globális növekedésünk motorja az európai piacunk. Nem dőlhetünk hátra, 2018-ban is dinamikusan fejlesztjük zöldhálózatunkat és szolgáltatásunk minőségét Közép-Kelet-Európában is” – jelentette ki Arany László, regionális ügyvezető igazgató. A Magyarországról a társaság járataival elérhető célországok száma az idén tovább gyarapodik, és meglévő vonalain is fejleszt majd a vállalat. A Budapest–Bécs irány népszerűségének köszönhetően a jelenleginél is sűrűbb lesz az összeköttetés a két főváros között.
Emellett a FlixBus az idén tovább digitalizálja a szolgáltatását, új funkciókkal bővíti webes felületét és mobilalkalmazását. A már elérhető digitális jegy/beszállókártya, állomáskereső, az utolsó percben módosítható foglalás és Google térképes utazástervezése mellett hamarosan út közben is követhetővé válnak a buszok.