Ledarálják, eltűnik

(Írta: Vásárhelyi Mária) Ha a nómenklatúrához tartozol, akkor lényegében bármit megengedhetsz magadnak. A hatalom nem csupán védelmébe vesz az igazsággal szemben, hanem valójában támogat a törvénysértésben.  (A nyitó képhez: minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél… Képkocka Orwell Állatfarm című művének 1954-i animációs feldolgozásából.)

Elképzelem, hogy egy napon megjelennek nálam az adóhatóság ellenőrei és felszólítanak, hogy öt évre visszamenőleg mutassam be az adóbevallásaimat, én pedig azt válaszolom, hogy sajnos ezeket már ledaráltam. Ha megkérdezik, hogy miért, akkor elmagyarázom nekik, hogy mivel soha nem kaptam visszajelzést, hogy valami nincs rendben ezekkel a dokumentumokkal, úgy véltem, hogy átestem az átláthatósági ellenőrzésen.

Gondolom, elkerekednék a szemük. Aztán zúdulnának rám a bírságok, büntetések kamatostul, mivel nem tettem eleget állampolgári kötelességemnek és nem őriztem meg legalább öt éven keresztül a bevallásokat. Ahogy általában minden másért, úgy ezért a mulasztásért is drágán megfizetnék. Tisztességes adófizető állampolgárként igyekszem eleget tenni az állam által rám rótt kötelezettségeimnek, kiváltképp, mivel egyet is értek a közteherviselés intézményével, és azzal is, hogy egy országban csak úgy lehet kiszámítható és biztonságos az élet, ha a törvények megtartása minden állampolgárra és intézményre egyaránt kötelező, és a törvény előtti egyenlőség alapvető alkotmányos elvként működik.

Nálunk azonban vannak egyenlők és egyenlőbbek, s hogy kire nézve milyen mértékben kötelező a törvények megtartása, az a hatalomhoz való távolsággal (közelséggel) arányosan változik. Ha a hatalom kegyeltje vagy, akkor nem csupán nem kötelező számodra a törvények megtartása, hanem ha szükséges, akkor a kétharmados többség a te szájad íze szerint át is írja a jogszabályokat. Ha közömbös vagy a hatalom számára, akkor akár az is előfordulhat, hogy ügyedben a törvényi rendelkezéseknek megfelelő ítélet születik.

Ám, ha valamiért a regnáló hatalom útjában vagy, ne adj isten, tevékenységed sérti az érdekeit, akkor semmi jóra ne számíts! Ha első fokon igazat ad is neked a bíróság, másodfokon vagy a felülvizsgálati eljárásban, jó eséllyel pert veszítesz a hatalommal és klienseivel szemben. És nem csak igazad nem lehet, hanem még vagyonokat is fizethetsz, hogy egy életre megjegyezd, nem érdemes a klientúrával ujjat húzni. A független Medián Közvélemény-kutató Intézet vezetője például elveszíthet egy személyiségi jogi pert a kormány által közpénzzel kitömött azzal  a propagandistával szemben, aki kifejezetten azért gyártott filmet, hogy az érintett kutatót lejárassa és más, ellenzékiként számon tartott közszereplők személyiségi jogait, becsületét megsértse.

Viszont: ha a nómenklatúrához tartozol te – vagy az általad vezetett intézmény –, akkor lényegében bármit megengedhetsz magadnak. A hatalom nem csupán védelmébe vesz az igazsággal szemben, hanem valójában támogat a törvénysértésben.

Mert pl. nekem, mint törvénytisztelő állampolgárnak kötelességem legalább öt évig megőrizni a gazdasági tevékenységemmel összefüggő összes dokumentumot, az adóbevallástól az 5000 Ft-os tiszteletdíjról szóló szerződésig, a külgazdasági és külügyminisztériumban viszont mindenféle következmény nélkül megsemmisíthetnek 2-3 éves, 176 000 millió forint közpénz elherdálásáról szóló szerződéseket. Például a világ csúfságára kötött lélegeztetőgép-vásárlásokról. Jóllehet, ezekről a gépekről már a beszerzésük pillanatában köztudott volt, hogy semmi szükség nincs rájuk és valójában azért porosodik bontatlanul mind a mai napig raktárak mélyén a brutális felárral beszerzett gépek tömege, hogy néhány kormányközeli oligarcha ezermilliókat kereshessen a korrupt üzleten. Mindezt egy világjárvány kellős közepén, amikor az állam még a leginkább rászorultakat sem segítette abban, hogy védekezzenek a fertőzés ellen. Most pedig, amikor hosszú pereskedés után egy civil szervezet kiperelte a korrupciótól bűzlő üzletről szóló dokumentumokat, akkor a minisztérium közli, hogy már ledarálta ezeket az iratokat.

Nevezhetjük ezt az eljárást akár szintlépésnek is. Hiszen eddig az állam számára inkriminált információk kihúzásával, elképesztő iratmásolási díjak kiszabásával, a végrehajtás beláthatatlan ideig tartó elhúzásával próbálta szabotálni a működésére vonatkozó dokumentumok kiadását, de a ledarálás eddig nem volt divatban. Most már ezt is megengedheti magának a hatalom.

Éppen úgy, ahogy a rendszerváltás idején a pártállam titkosszolgálatai rekordsebességgel megsemmisítették a működésükre vonatkozó dokumentumok jórészét, és nyilván a közigazgatási intézményeknél is heteken át kattogtak az iratmegsemmisítő gépek. Akkor azt gondoltuk, hogy azért váltunk rendszert, hogy az állampolgárok számára átlátható legyen a hatalmi szervek működése és soha többet ne semmisíthessenek meg olyan dokumentumokat, amelyek ezt az átláthatóságot segítik. Ebben is tévedtünk.