„Húszéves munkám eredménye a kötet, a kilencvenes évek elején kezdtem Leonard Cohent önmagam számára is felfedezni” – mondja a szerző, aki a múlt években számos zenei és kultúratörténeti könyvet jegyezett. 

– Londonban, a Royal Albert Hallban láttam-hallottam 1993-ban Cohen koncertjét. Éppen a nagyszabású rendezvény előtti napon érkeztem a brit fővárosba, s nem volt kétséges, hogy ott a helyem. Az utolsó jegyek egyikét sikerült megvásárolnom a kakasülőre. Életem egyik meghatározó élménye volt a koncert. 

– Közeli kapcsolatom Leonard Cohennel elválaszthatatlan a jó két évtizeddel ezelőtti londoni koncerttől. Dalai, versei azóta velem vannak, magyarra formálásuk állandó és örömteli kihívások számomra. Egy finn kolléga, Jarkko Arjatsalo révén kerültem kapcsolatba „a Mesterrel”, aki hozzájárult ahhoz, hogy verseiből összeállítsak egy internetes oldalt. Ez, sajnos, ma már nem látható, de a hálón azóta is publikáltam sok-sok sorát. Most láttam elérkezettnek az időt arra, hogy egy kötetbe gyűjtsem a korlátokat nem ismerő költői életműnek –  remény szerint, nem csupán a számomra – fontos részét. Köszönet mindazoknak, akik segítettek abban, hogy minden eddiginél mélyebben megismerjem Leonard Cohent, és azoknak is, akik majd meglepődnek e könyv kézbe vételekor, amely 15 év munkáját foglalja össze. Végezetül álljon itt a művész krédója: „A költészet csupán az élet bizonyítéka. Ha életünk jól ég, akkor megmarad utánunk a költészet hamuja.”

– London után kezdtem el úgy istenigazában foglalkozni a művésszel, aki nem csupán énekes, hanem költő, regény- és dalszövegíró is. Összegyűjtöttem régebbi köteteit, verseit kezdtem fordítgatni. Kapcsolatba léptem vele, engedélyt kértem tőle, hogy ezek a fordítások megjelenhessenek. Aztán a dalait vettem elő, azokat, amelyeket egyáltalán magyarra lehetett fordítani. Cohen ugyanis hihetetlen nyelvművész és elképesztően tömören fogalmaz.

– Az „Ezer csóknak mélyén” című kötetbe pillantva, látom, hogy a versek vannak többségben. Ezek valamelyike később megszólalt dal formájában is?

– Igen, vannak köztük olyan, amelyek eleve versnek születtek, majd dal lett belőlük. Ilyen a kötet címadója, az „Ezer csóknak mélyén” (A Thousand Kisses Deep) is, amely önálló versként keletkezett, amikor még a buddhista kolostor lakója volt. A könyvbe egyébként többségében verset vettem be. A munka még nem végleges, mert rengeteg verse, dala van még, amelyet szívesen lefordítanék. Jött egy sugallat, hogy most ezeket kéne megcsinálni – fogalmazott Göbölyös N. László.

– Tudsz-e másokról, akik előtted foglalkoztak Cohen-versek magyarításával?

– Többen is vannak. A nyolcvanas évek közepén az Európa Kiadónál jelent meg a kanadai költők antológiája, amelyben van néhány Cohen-vers. Cohen dalokat énekel mások között Zorán és Kern András; ezekhez több fordítás is készült.

– Ott voltál-e Cohen egyetlen, magyarországi koncertjén 2009-ben?

– Sajnos, nem, éppen külföldre szólított a munkám.

– Mi az, ami téged első sorban megszólít, megragad Cohen műveiből, személyiségéből?

– Először is: a szenvedélye, a szeretet iránti vágya, a nők iránti csodálat, a nők tisztelete. Nagyon izgalmas a költészetében, hogy egészen fantasztikusan alkalmazza a különböző kulturális szinteket: a zsidó, a buddhista, a görög vagy amerikai hagyományokat épít be.

– Honnan indult Cohen és mára hová jutott a dalaival?

– Cohen – már csak koránál fogva is, 1934-ben született – régóta ismert és elismert költő volt, amikor baráti körben gitárt vett elő, és ezt-azt pengetni kezdett. Írt dalokat Judy Collinsnak, akinek nagy szerepe volt abban, hogy egyáltalán ki  mert állni nagyobb közönség elé. Első lemeze 1967-ben jelent meg. Harminchárom éves korában, az akkori nemzedéken belül elég idősnek számított. Kezdetben azt gondolta, hogy ő a kanadai Bob Dylan (*1941). Dylanhez a származáson és a költészete sokrétűségén kívül nincs sok köze. Az talán összeköti őket, hogy igazából, klasszikus értelemben, egyikőjük sem tud énekelni. Kezdetben Cohen városi folk-dalokat énekelt, majd fokozatosan bővült a palettája, megjelentek dalaiban a klezmer elemek, majd a blues. Mindig ott van benne a sanzon, a brechti és a francia egyaránt…

(Cohen különböző költői korszakaiból mintegy száz vers és jó harminc dal fordítása szerepel Göbölyös N. László könyvében.)

– Ha ugyanúgy, miként említetted, nem tud énekelni, akárcsak Bob Dylan, akikor mi a varázsa az előadásának? Hiszen nemcsak értelmiségi rétegeket, hanem a nagyközönséget is meg tudja szólítani.

– Ez igaz, de ne felejtsük el, hány olyan előadót ismerünk, akinek úgymond „nincs hangja”. Említhetném Tom Waitst, Joe Cockert és másokat. Azt hiszem, a varázs a személyiségükben rejlik. Cohen bevallja, hogy egykoron ivott, dohányzott, az ő kicsit fakó, színtelen hangja ettől kapta a rekedtes hangszínét a nyolcvanas évekre – és ez nagyon hatásos. Nyilván mögötte van az egész egyénisége, ahogy ő ezt előadja. Hiába csináltak többen úgynevezett „tribute” lemezt dalaival, egyéniségét nem tudták visszaadni.

(A 80 esztendős Cohen, mint ahogy szó volt róla, viszonylag későn kezdte a lemezkészítést, idei két albumával – Popular problems és Live in Dublin – éppen csak elérte a húszat sorlemezeinek száma. Igaz, sosem mennyiségben, hanem minőségben gondolkodott, lemezei kiállták az idők próbáját. A „Suzanne”, a „So Long Marianne” a „Bird On The Wire”, a „Hallelujah”,  az „I’m Your Man” és  más dalai benne vannak abban a bizonyos „nagykönyvben”.

Göbölyös N. László, újságíró, író, történész, az MTI, a Kurír, a Népszava egykori munkatársa; a múlt évtizedekben könyvek tucatjat írt. Ezek részben kedvenc zenészeiről (Jim Morrison, Janis Joplin, Jimi Hendrix, Jethro Tull, Led Zeppelin), lemezeiről szólnak. Két kötete is olvasható az 1968-as mozgalmakról, és tavaly jelent meg az Underground Kiadónál a „Gyilkosok ideje” című könyve az elmúlt 125 esztendő „médiasztárrá” vált gonosztevőiről. Jelenleg ez utóbbinak a folytatásán dolgozik, most a híres merénylők kerülnek terítékre.