Levélíró-maraton: ma van az emberi jogok világnapja

A rendezvényen az érdeklődők jógázhatnak, megtekinthetik a tárlatvezetéssel és beszélgetéssel egybekötött, a menekültek és menedékkérők életét bemutató I Welcome fotókiállítást, beszélgethetnek a Tíz Igaz Történet antológia íróival, amikor az is kiderül, hogy kik lesznek a következő kötet szerzői, megnézhetik a Grund Színház Hazaviszlek előadását és bulizhatnak is a különböző műfajokat és előadólat felvonultató Human Rhymes koncerten is, ahol fellép Antonia Vai, Jónás Vera, Mc Fedora és Szendrői Csaba. Persze az idén sem maradhat el a Slamnesty, amelynek során a slammerek az idei Levélíró Maraton eseteit dolgozzák fel a szövegeikben.

Az esemény meglepetése, hogy a hagyományos tombola mellett lesz élménytombola is, amelyben a résztvevők nem tárgyakat, hanem különleges és felejthetetlen élményeket nyerhetnek. A három díj: kenyérsütés Dragomán György íróval, kávézás Gergely Mártonnal, a (megszüntetett) Népszabadság főszerkesztő-helyettesével és vacsora Tasnádi Istvánnal, az Aranyélet című sorozat vezető forgatókönyvírójával. A tombolajegy megvásárolható a helyszínen.

Az emberi jogok világnapjának minden évben elmaradhatatlan része a levélírómaraton. A világ legnagyobb emberi jogi eseményén a résztvevők tavaly csaknem 3,7 millió levelet, emailt, SMS-t, fax- és twitter-üzenetet küldtek különféle jogsértések áldozatainak, hogy kifejezzék támogatásukat és szolidaritásukat, valamint a hatóságoknak írtak, felszólítva őket, hogy engedjék szabadon a jogtalanul bebörtönzött foglyokat vagy vizsgálják ki a jogsértéseket, és vonják felelősségre az elkövetőket. A siker persze nem marad el: Albert Woodfox és Yecenia Armenta a tavalyi levélíró-maratonkor írt leveleknek köszönheti a szabadságát.

Az Amnesty International Magyarország az idén is 10 esethez várja a támogató aláírásokat és leveleket. Arra kéri a jószándékú embereket, fejezzék ki szolidaritásukat, ragadjanak tollat, és gondoskodjanak róla, hogy az idei történetek is jó véget érjenek. A petíciók és levelek elérhetők a levélíró-maraton oldalán, miközben bátorít mindenkit, hogy menjen el személyesen is december 10-én szombaton a Patyolatba, és írjon kézzel leveleket és üzeneteket például Annie Alfrednak, az albinizmussal született kislánynak, akit le akarnak vadászni a testrészeinek tulajdonított mágikus erő miatt, vagy a kameruni Ivo Fehnek, aki 10 év börtönt kapott egy SMS továbbküldése miatt, vagy kérjenek kegyelmet Barack Obamától annak az Edward Snowdennek, aki a 21. század egyik legfontosabb emberi jogi vitáját robbantotta ki a titkos megfigyelési programok kiszivárogtatásával. Az esetekről itt talál bővebb információt.

A levélíró-maraton esetei mellett a szombati rendezvényen részt vevőknek lehetőségük lesz támogatásukról is biztosítani Ahmedet is, az eredetileg Cipruson élt szír származású férfit, akit a múlt héten határzár tiltott átlépése és terrorcselekmény miatt tíz év fegyházra ítélt a Szegedi Törvényszék a Röszke-Horgos határátkelőnél tavaly kitört összecsapással kapcsolatban. Az Amnesty International szerint a kődobálás és az irreguláris határátlépés nem egyenlő a terrorcselekmény elkövetésével, és nem igazolhatja ezt a drákóian szigorú döntést, ezért arra kérjük a támogatóinkat, hogy írjanak üzeneteket Ahmednek is szombaton.