A világhírű magyar zeneszerző Madách drámájából kiindulva, Münchenben már bemutatott egy operát Az ördög tragédiája (Die Tragödie des Teufels) címmel 2010-ben. Abban is felbukkant egy nőalak, a démonikus Lilithtel azonosítható Lucy. A darab szövegkönyvét a Bajor Állami Operaház felkérésére a fiatal német Albert Ostermaier írta meg. Költői elképzeléseiből épp csak a cselekmény lényeges sora maradt ki.
Eötvös Péter ezért új operát szerzett Paradise Reloaded (Lilith) címmel, amelynek 2013. október 25-i bécsi ősbemutatója Lilithet állította a középpontba. Az ember tragédiájának fordított változatát teremtette meg, előrepillantást az emberiség történetére, nem visszatekintést, ahogy Madách művében áll. A Biblia szerint „mindannyian Ádám és Éva gyermekei vagyunk”. Ámde a még régebbi egyiptomi, asszír, babiloni és héber apokrif források szerint – az ősi matriarchátusban – Ádámnak már volt egy felesége, Lilith, a démonanya, akit isten száműzött, száz gyermeket szült, és valamennyit megölte. Ádámot azért teremtette, hogy az isteni szót, az igét a szájába adja, így megérthessék egymást. Hozzá feleségnek megteremtette Évát is.

Eötvös új zenedrámájában Ádámnak két felesége van. Itt Lilith visszatér, majd a darab végén kiderül, hogy mindkét asszony várandós. Adódik ebből az izgalmas kérdés: melyikük gyermekei vagyunk mi?
Az új cselekmény és a kompozíció semmit sem örökölt a korábbi operából. A négy főszereplő – Ádám, Éva, Lilith és Lucifer – viszonya más konfliktusokat teremt. Itt Éva többször meghal, Lilith az örök nő, aki mindig változik. Olykor Kundry, olykor Kirké, máskor az Éj Királynője. Lilith a tehetség, Éva a tehetetlenség, aki támaszra szorul. Lilith a földöntúli őserő, Luciferrel egyenlő alkat. Biztatja Ádámot, hogy istenné válik, ha elhagyja a Paradicsomot. Ádám a pusztában becsapott áldozatnak látja magát. Lucifer kínál neki alternatívát: ha képes jobbá tenni az emberek világát (amit isten elmulasztott), akkor felülkerekedik a teremtőjén, ha nem, akkor végleg Luciferé lesz. Ádám a nők által irányított figura, halogatja a cselekvést.
A 26. Mini-Fesztivált a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben tartják Eötvös Péter új operájának bemutatásával.
Eötvös Péter: Paradise reloaded (Lilith)
Lilith: Annette Schönmüller
Éva: Rebecca Nelsen
Ádám: Eric Stoklossa
Lucifer: Holger Falk
I. jós: Avelyn Francis
II. jós: Christina Sidak
III. jós: Anna Clare Hauf
A angyal: Gernot Heinrich
B angyal: Andreas Jankowitsch
C angyal: Michael Wagner
Közreműködik: MR Szimfonikusok
Díszlet, jelmez: Katrin Connan
Fény: Norbert Chmel
Játékmester: Sylvie Gabor
Magyar felirat: Somogyi Dóra Julianna
Rendező: Johannes Erath
Vezényel: Vajda Gergely
Libretto: Albert Ostermaier


