A középkori városmag, a Hanzavárosok atmoszférája, a régi kikötő romantikája vagy a német Backstein-gótika csúcsteljesítményeinek számító templomok nem mindennapi élményeket kínálnak. A műemlék épületek, kávézók, patinás éttermek a Vörös rózsák kétezernél is több (!) folytatást megért szappanopera forgatásának helyszínei, az ARD német közszolgálati csatorna sokmilliós nézettségű sorozatának rajongói is folyamatosan kíváncsiak a fenséges kulisszákra.
Ha kissé elfogultnak találjuk is a 18. századi komponista, Johann Abraham Peter Schulz német földön közismert dalocskájának szövegét, amely szerint a világ legszebb helye az Ilmenau-parti Lüneburg, az „egyik” szócskával árnyalva a méltatást, egyet érthetünk vele. A szuperlatívuszokat illetően sorolhatjuk a példákat: a 13. századi városháza 259 termével Észak-Németország legrégebbi és legnagyobb, épségben fennmaradt középülete. A település fennállásának ezredik évfordulójára (1956) az ország legnagyobb, 41 meisseni porcelánharangból álló harangjátékát adományozták a polgárok a városházának. A János templom az ország egyik legrégebbi egyházi épülete, Lüneburg „házi hegye”, a Kalkberg pedig az elsők között lett természetvédelmi terület, akárcsak a Lüneburg közelében elterülő puszta. És még szót sem ejtettünk olyan ipari műemlékekről, mint a 14. századi faszerkezetes daru, a víztorony, a ritka szépségű műemlék lakóházak sora.
A díszes oromzatú, égetett téglából készült középkori épületek az egykori gazdagságról tanúskodnak, amelyet a föld alatti hatalmas sósvízkészlet alapozott meg. A sót, amely a középkor egyetlen konzerválóeszköze volt, hordókban a világ minden részére szállították. A hajók az Ilmenaun, csatornákon az Elbához és a tengerre is eljutottak. Kereskedelmi szerepe révén Lüneburg a Hanza-szövetség tagja lett. Később, a 17. századra a Hanza elveszítette ugyan az egykori fontosságát, és a só kitermelése is egyre kevésbé volt gazdaságos, a bőség éveiben felhalmozott értékek, közkincsek a nehezebb időkben is kisegítették a lüneburgiakat. Háborúk idején sikerült távol tartaniuk az ellenséget, természeti katasztrófák sem sújtották.
Kezdetektől fogva öntudatos polgárság alakította az életet Lüneburgban: 1371-ben elűzték a herceget, a Kalkbergen álló várat lerombolták, s a francia katedrálisok mintájára grandiózus katolikus templomokat építettek. Az égetetttégla-építészet műremekeit később a protestáns hívők vették birtokba, megőrizve a faragott szárnyasoltárakat, értékes festményeket, különleges orgonákat. A Miklós templom festményeinek bibliai tárgyú képein háttérként saját városukat örökíttették meg a művészeket megbízó gazdag patrícius családok.
Lüneburg rangját legendákkal is hangsúlyozni próbálták, nevét tévesen a Holddal (Luna) hozták összefüggésbe, s becsben tartották a vaddisznó ereklyéjét, amely a sólelőhely felfedezésében játszott szerepet.
A lüneburgi hírességek között találjuk Johann Sebastian Bachot, aki diák volt itt, s énekelt a Mihály-templom kórusában. Heine pedig a szüleinél fordult meg többször látogatóban. Valószínűleg túlzott, amikor levelében az unalom rezidenciájaként jellemezte a várost, hisz’ maga is inspirációt kapott itt, a Dalok könyve írásához például. Ma pedig biztosan elégedett lenne a kulturális kínálattal: koncertek, kiállítások látogathatók, egyedülálló a sómúzeum és a várostörténeti múzeum anyaga.
Kora ősszel természetjárásra invitál a Lüneburgi puszta, ilyenkor színpompássá varázsolják a virágzó hangafélék. A természetvédelmi terület gazdag növény- és állatvilága mindig kínál látnivalót, lovas túrán, vagy biciklivel is jól bejárható a közel 90 kmtúraútvonal. A városi rendezvények csúcsprogramja október első hétvégéjén a fesztivál, a sómesterek napja.
