Ausztriában a menekültek munkaerőpiaci integrációja évek óta akadozik. Ennek legfőbb oka nyelvismeret hiánya. A kormány áprilistól szigorú szankciókkal válaszol a nyelvi kurzusokról való lemorzsolódásra, hogy ezzel mozdítsa előre a menekültek motivációját. Vajon a segélymegvonás kilátásba helyezése valódi megoldás a strukturális problémákra, vagy csupán az Osztrák Néppárt, az ÖVP politikai válasza a radikális jobboldal térnyerésére. Ausztriában kevesebb szír él, mint magyar vagy román, mégis, újra és újra ők kerülnek a bevándorláspolitika homlokterébe, különösen mióta a radikális jobboldali Szabadság Párt, az (FPÖ) vette át a migrációs diskurzus irányítását. Tény, hogy a menekültek foglalkoztatottsága jóval alacsonyabb, mint a teljes lakosságé. Az Afganisztánból, Szíriából és Irakból érkezők esetében ez mindössze 44%, a nőknél pedig még ennél is alacsonyabb (24%). A munkanélküliek aránya is kiugróan magas az esetükben (31%), még a diplomások körében is.

Nyelv, munka, valóság: miért akadozik az integráció?

Ennek oka részben a nyelvismeret hiánya, mivel a munkaerőpiacon való elhelyezkedéshez Ausztriában elengedhetetlen a német nyelv ismerete. Ezért a menekültek számára a némettanfolyamokon való részvétel nem választási lehetőség, hanem kötelezettség. A cél, hogy minél hamarabb és magasabb arányban sajátítsák el a német nyelvet, amellyel érthető módon nem rendelkeznek.
Viszont a menekültek helyzetét ebben nehezíti, hogy sokan – főleg a Szíriából és Afganisztánból származók – még írni és olvasni sem tudnak semmilyen nyelven, hiszen az évek óta húzódó háborús helyzet teljesen elpusztította az oktatási infrastruktúrát a hazájukban.

Tehát ezekre a kurzusokra nagy szükség van, hogy az ideérkezők valóban sikeresen új életet tudjanak kezdeni. De a rendszer nem működik megfelelően. Egyre több kritika éri szakmai és politikai körökből az Osztrák Integrációs Alap (ÖIF) kurzusait. Az Osztrák Munkaügyi Hivatal (AMS) vezetője, Johannes Kopf kiemelte, hogy belső felmérésük alapján tízből három menekült még másfél év után is alig beszél németül. A tavalyi évben 11 000-en nem fejezték be a megkezdett német nyelvtanfolyamot, ami 13%-os lemorzsolódást jelent.

Integráció vagy politikai játszma?

Az Európa-ügyi, Integrációs és Családügyi Minisztérium a problémák miatt áprilistól újraszabályozza a nyelvtanfolyamok rendszerét. Bauer miniszterasszony a sajtótájékoztatón ismételten kiemelte: „Aki Ausztriában akar élni, annak meg kell tanulnia németül.”
A szabályozásban számos új elem megjelenik, amely a menekültek mindennapjaira reflektál. Így igyekeznek több kurzust a munkaidő utáni időszakban is biztosítani, ezzel lehetőséget nyújtva azok számára is, akik már dolgoznak, de nyelvtudásuk még szegényes. Szintén pozitív fejlemény, hogy a menekült nők speciális igényeire is figyeltek a reform során. A muszlim közösségekben a nőkre hárul leginkább a háztartás vezetése és a gyermekek gondozása. Emiatt sokszor nem vesznek részt a tanfolyamokon.

Áprilistól viszont a kurzusok idejére gyermekfelügyeletet biztosítanak, ahol szintén figyelmet fordítanak a nyelvoktatásra. De az új szabályozásnak van egy kérdéses pontja is, ami árnyékot vet rá. A hiányzásokat és a kurzusok be nem fejezését a szociális ellátás csökkentésével akarják büntetni. „Ha nem kell semmitől tartanom, akkor nem lehet az integrációs kötelességről beszélni.” – fogalmazott Bauer.

Az AMS adatai alapján tény, hogy vannak, akik a nyelvtanfolyam be nem fejezésével igyekeznek elkerülni, hogy munkába kelljen állniuk. Viszont a minisztérium semmilyen adatot nem mutatott be ennek mértékéről. Továbbra sem tudni, hogy a nyelvtanfolyamot be nem fejezők hány százaléka használja ki ilyen módon a rendszert.

Így felmerül a kérdés, hogy az ÖVP csak politikai céljaira használja fel a menekülteket, hiszen a téma megosztja az osztrák társadalmat. Az biztos, az elmúlt hónapokban már nem szakmai, hanem politikai síkon folyt a diskurzus. Másodlagossá vált, hogy hogyan kellene a menekültek igényeinek megfelelően átalakítani a nyelvtanfolyamokat és egyben motiválni őket, hogy minél gyorsabban megszerezzék a szükséges nyelvismeretet. Továbbá felmerül a kérdéses, hogy eredményes nyelvtanulást és integrációt valóban nyomásgyakorlással lehet-e elérni azok esetében, akik egy elnyomó állam elől menekültek.

Fontos lenne végre megérteni, hogy az integráció nem kötelezettség, hanem folyamat – és mindenekelőtt egyéni döntés. Nem írható elő rendeletekkel, és nem kényszeríthető ki szankciókkal. A nyelvtudás fontos eszköz lehet, de önmagában nem jelent beilleszkedést. Amikor a politika mégis kötelezettségként kezeli az integrációt, valójában egy összetett társadalmi kérdést egyszerűsít le fegyelmezési problémává. Ez nemcsak félrevezető, hanem hosszú távon aláássa azt is, amit elvileg elérni kíván: a valódi beilleszkedést.