Magyar fiatalok a közgazdasági diákolimpián

Példásan helytálltak a magyar diákok a V4-es közgazdasági diákolimpia prágai döntőjében. A Visegrádi Alap támogatásával a Cseh Nemzeti Bank épületében megrendezett nemzetközi megmérettetésen Csehországból, Szlovákiából és Magyarországról egyaránt öt-öt diák mérte össze közgazdasági ismereteit, tudását.

Az idén 125 éves Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) tavaly tavasszal kötött együttműködési megállapodást cseh, lengyel és szlovák testvérszervezeteivel avégett, hogy e négy ország közgazdasági társaságai közös tudományos konferenciákkal és szakmai programokkal járulhassanak hozzá a régió gazdasági növekedéséhez, fejlődéséhez. Ehhez az együttműködéshez kapcsolódva először az idén rendezték meg cseh kezdeményezésre a középiskolások közgazdasági diákolimpiájának nemzetközi döntőjét, amelyre – a nemzeti döntők eredményei alapján – a három országból egyaránt öt-öt diák érkezett.

Hazánkat zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium három és a budapesti Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium két növendéke képviselte a nemzetközi megmérettetésen: Ferenczy András, Gergály Anna, Mészáros Péter, Molnár Bence és Pintér Balázs. Anna és Péter most kezdik meg tanulmányait a Budapesti Műegyetemen. A csapatot tartalékként Nacsa Flóra kísérte. A magyar diákok felkészülését a Budapesti Corvinus Egyetem MNB-tanszéké­nek munkatársai segítették. A nemzetközi verseny döntőjének zsűrijében ott volt Pleschinger Gyula, az Magyar Közgazdasági Társaság elnöke, a Monetáris Tanács tagja is.

A versenyzőknek angol nyelvű írásbeli és szóbeli közgazdasági feladatokat kellett megoldaniuk a döntőben, amelynek győztese végül egy szlovák diák, Jakub Kučerák lett.

A közgazdasági diákolimpia a magyarok számára próba volt. A most kezdődött tanévben a Magyar Közgazdasági Társaság is megrendezi a verseny megyei, régiós és országos döntőjét, hogy kiderüljön: kik képviselhetik hazánkat jövőre a diákolimpia nemzetközi döntőjében.