A bomlás melege

Amikor megindult a menekülés, egyetlen uniós állam határa volt nyitva, Finnországé. A baltiak és a lengyelek már zártak, annak a korábbi egyezségnek megfelelően, hogy amíg Putyin Ukrajnát dúlja, az oroszok ne játszhassanak turistát Európában.

Egyébként Helsinki is csak 10 százaléknyi vízumkiadást vállalt, de mire ez a jegyzet elhangzik, lehet, hogy már bevezette a határzárat. Több tíz kilométernyi az orosz autósor, egyes számítások szerint ez a második legnagyobb hullám a februári agresszió után, és a távozók száma együttesen meghaladja a 800 000-et.

Csak hát eddig jórészt a szankciók miatt összeomló középosztályi életnívó roncsai alól menekültek, a nyugatos orosz értelmiség esedékes kivándorlásával körítve, most viszont, aki menekül, konkrétan az életét félti, ami besorozott tartalékosként körülbelül egy hajítófa árát éri a fronton.

Ez azt is jelenti, hogy az orosz társadalom most kezd valóban tudomást venni a háborúról. Eddig az nem volt az „övé”. Úgy tett, hogy nincs hozzá köze, sorozás nem volt, a katonák szegény nemzetiségi területekről kerültek zsoldba, a moszkvai, pétervári fiúknak és a szüleiknek annyit kellett eldönteniük, hogy elhiszik a putyini propagandát, vagy sem, és ne legyenek illúzióink, ha nem hitték, az sem jelentett többet egy kis undorodó távolságtartásnál. Igen, voltak tüntetések is, nem felejtek el tisztelettel gondolni az ottani százakra és ezrekre.

De most minden mást jelent. A háború nemcsak hogy az „övék” lesz, de olyan halálközeli élménnyel is szolgál majd, aminek az értelmetlensége, céltalansága, és reménytelensége vakítóan világossá válik. Vége a sunyi kiegyezésnek a Kremllel a náci ukrán kormányról, Oroszország védelméről, a hagymázas orosz küldetéstudatról, a nagyhatalmi érdekszféra elsődlegességéről emberi életek és nemzeti önrendelkezések felett.

Vége a dumának. Hogy ez a vég minek az előjátéka, hogy az orosz történelem mit forog ki magából az elkövetkező időkben, azt, persze, nem tudjuk. Csak azt, hogy valami nagyon megrendült abban végtelennek hitt országban.

És mi lesz a katonai sorozás elől menekülőkkel? Mi lesz a sok tízezer 18–65 éves fiúval és férfival a finn határon? Ők is turistának számítanak? Vagy politikai menekülteknek, miközben nyilvánvalóan nem azok? A Nyugat visszalöki őket a katonai darálóba, vagy eltartja őket? Mert miközben menekülni csak az tud, akinek van pénze, a tartalék gyorsan elfogy. És ki fogadja be őket? A balti államok kiterjedt orosz közössége, aminek a felduzzadása a lettekben és észtekben csak újabb görcsös félelmi reflexeket kelthet? Vagy más uniós országok, ahol az orosz név a toxikussággal egyenlő?

Itt élünk valamiben, aminek még nincs neve.