A kormány júniusban fogadta el a nemzeti buszgyártási stratégiát és a hozzá kapcsolódó cselekvési programot – emlékeztetett Varga Mihály hozzátéve: a programban foglaltak szerint a kabinet a következő három évben mintegy 30–35 milliárd forintos támogatásban részesíti az ágazatot. Ebből kaphatnak segítséget a közlekedési vállalatok, hogy meg tudják vásárolni azokat az autóbuszokat, amelyeket a flottakorszerűsítés révén már régóta terveznek. A tárcavezető kiemelte: ezzel a lépéssel egyúttal a gyártókat is segítik, hiszen mindeddig a fejlesztések legnagyobb akadályai a magyar tömegközlekedési vállalatok kiszámíthatatlan beszerzései voltak.
A buszgyártásban az olyan fejlesztésekre is nagy szükség van, amilyen az ITK Holding és az EvoBus Hungária Kft. mai megállapodásából születik – mutatott rá a szakminiszter. A partnerek Mercedes-Benz-alapokra fejlesztett autóbusz-gyártási és összeszerelési tevékenységben támogatják egymást. A szándéknyilatkozatban foglaltak szerint az ITK Holding a mai kor követelményeinek megfelelő autóbusz-termékcsalád gyártását kezdi meg Debrecenben az EvoBus Hungária Kft. közreműködésével.
A miniszter az ágazat előtt álló feladatokat ismertetve elmondta, hogy nemcsak a gyártókapacitás növelése, hanem a szakembergárda biztosítása is kiemelt cél. Hozzátette: az Országos Képzési Jegyzékben jelenleg már megtalálható képzéskínálat lefedi az autóbuszgyártáshoz és az összeszerelés folyamataihoz szükséges valamennyi szakmát, nappali tagozaton jelenleg több mint 13 ezren tanulják őket, emellett a megújult szakképzési rendszer készen áll arra is, hogy az eddigieknél jóval több jelentkezőt fogadjon.