A WEBBeteg.hu regisztrált használóinak körében végzett felmérés szerint a krónikus betegek 13 százalékával
rendszeresen fordul elő, hogy a gyógyszer ára miatt nem tudja kiváltani a számára felírt vényköteles készítményt. Az alacsony jövedelműek esetében (50 ezer forint alatt) ez még gyakoribb jelenség, az arány 27 százalék.
Szintén gyakran (20 százalék) fordul elő azok körében a szükséges orvosság kiváltásának elmaradása, akik öt, vagy
annál több betegségben szenvednek.
Előfordult-e már Önnel, hogy az ára miatt nem váltotta ki azt a vényköteles gyógyszert, amit az orvosa felírt?
A megkérdezett krónikus betegek jó ötöde (22 százalék) tapasztalja, hogy gyógyszerésze magától ajánl fel
helyettesítő szert a recepten lévő készítmény helyett. A felajánlás gyakrabban hangzik el, ha a vásárló több krónikus betegségben szenved, és összességében sokat költ vényköteles gyógyszerekre.
Másik oldalról ugyanakkor a betegek ragaszkodnak a már bevált tablettájukhoz: a páciensek több mint fele (51
százalék) sosem kérdez rá, létezik-e a felírt gyógyszer helyett olcsóbb, helyettesítő készítmény. A csere
lehetőségére egyébként a fiatalabbak (30 év alatt) valamelyest gyakrabban kérdeznek rá, illetve érdeklődőbbek azok is, akik számára a szükséges gyógyszer(ek) költsége anyagi teher.
A gyógyszerész által javasolt helyettesítő készítményt elfogadó betegek aránya 30 százalékra becsülhető, hiszen döntő többségük (46 százalék) – jellemzően idősebbek – nem váltaná le egyből a terméket, hanem orvosától kérne véleményt a felajánlott cseréről. A recepten szereplő gyógyszerhez a betegek 23 százaléka – elsősorban fiatalok – ragaszkodnak.
A megkérdezett – receptköteles gyógyszert egyébként folyamatosan alkalmazó – krónikus betegek háromnegyede
saját bevallása szerint mindig úgy alkalmazza a felírt szereket, ahogyan azt orvosa előírta. Előfordul (23
százalékban), hogy az előírt dózist módosítja, két százalékuk egyáltalán nem tartja meg az orvos utasításait.
Legkevésbé az idősebb (60 fölötti) betegek szoktak a terápiától eltérni, az orvosi tanácsot leggyakrabban
megszegőknek a 40-49 év közöttiek számítanak.
Előfordult-e már Önnel valaha, hogy egy Önnek egyébként folyamatos alkalmazásra javasolt, vényköteles gyógyszer alkalmazását teljesen elhagyta, anélkül, hogy erről egyeztetett volna orvosával?
A terápián módosító betegek 56 százaléka jellemzően csökkenti az előírt napi dózist, 41 százalékuk saját aktuális állapotától függően növeli, vagy épp csökkenti. A napi adag módosításának legfőbb oka, hogy a beteg jobban érzi magát (35 százalék), de sokan vannak, akik egyszerűen „csak” a folyamatos gyógyszerszedést ellenzik (17 százalék), mások „gazdaságossági” szempontok miatt változtatnak az adagon (16 százalék), mondván, hogy a gyógyszer így tovább tart – és kevesebbet kell fizetni érte. A dózismódosítók 63 százaléka egyáltalán nem egyeztet orvosával a változtatásról.
A válaszadók harmadával ritkán, 3 százalékukkal pedig gyakran fordult elő, hogy a folyamatos alkalmazásra rendelt
vényköteles szert elhagyták, és erről orvosukkal sem egyeztettek. Az életkor emelkedésével jelentősen nő azok
aránya, akik mindig betartják a terápiát: az 50 évesnél idősebbek 70 százaléka mindig az előírások szerint szedi
gyógyszereit.

