Ajelet Saked izraeli és Trócsányi László magyar igazságügyi miniszter kezet fog az „Internethasználat és felelősség – jogi eszközök az online gyűlöletbeszéd megfékezésére” című konferencia után tartott mai sajtótájékoztatón Budapesten, a parlamentben. (MTI Fotó: Bruzák Noémi)A véleménynyilvánítás szabadsága mellett mások méltóságának tiszteletben tartása egyaránt fontos – hangsúlyozta Trócsányi László igazságügyi miniszter az „Internethasználat és felelősség” című magyar–izraeli konferencián. Mint mondta: a magyar kormány elkötelezett a véleménynyilvánítás szabadsága mellett és következetesen fellép a gyűlöletbeszéd ellen.

Nem a gázkamrával kezdődött a holokauszt, hanem az előítéletek táplálásával, a hivatalos politika szintjére emelésével és a jogfosztással – hangoztatta a magyar igazságügyi miniszter, aki Eötvös Károlyt, a tiszaeszlári vérvádperben a vádlottak védőjét idézve, az antiszemitizmust lélekmérgezésnek nevezte. Napjainkban a gyűlölet nem áll meg a szavak szintjén: brutális tettek, terrorcselekmények formájában szedi ártatlan áldozatait.

Ezért a magyar jogban több változtatást hajtottak végre a gyűlöletbeszéd megfékezése végett. A polgári törvénykönyv szerint sérelemdíj jár a magánszemélyeknek, közösségeknek, akikkel, amelyekkel szemben gyűlöletbeszédet alkalmaznak. A közösség bármely tagja jogosult harminc napon belül bírósághoz fordulni a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségét nagy nyilvánosság előtt súlyosan sértő vagy kifejezésmódjában indokolatlanul bántó sérelem esetén. Emellett a magyar állam a büntetőjog eszközeivel is fellép a gyűlöletbeszéd ellen. Erre szolgálnak a többi között a büntető törvénykönyv közösség elleni uszításra, illetve nemzetiszocialista és kommunista rendszerek által elkövetett bűncselekmények nyilvános tagadására vonatkozó rendelkezései, továbbá a rasszizmust büntető rendelkezések.

Trócsányi László azt is kijelentette, hogy a holokauszt-tagadás büntetőjogi szankcionálását a mai napig vitatják. De illúzió vagy cinizmus nem észrevenni, hogy aki a holokausztot tagadja, vagy méreteit, jellegét vonja kétségbe, kódolt üzenetet küld: nem volna baj, ha újra megtörténnék.

A magyar jogrendben vannak olyan büntetőjogi intézkedések is, amelyek az üldözendő online tartalmak elleni fellépést szolgálják. Ide tartozik az elektronikus hírközlő hálózaton közzétett adatok ideiglenes vagy végleges hozzáférhetetlenné tétele.

Az emberi méltóság alaptörvényben rögzített védelmét egészítik ki a médiajogi rendelkezések, melyek lehetővé teszik nagy összegű bírság kiszabását, az elmarasztaló határozat közzétételére kötelezést, vagy a médiaszolgáltatás időleges felfüggesztését.

A gyűlöletbeszéd ma már nem csak nemzetállami probléma, és csak nemzetközi összefogással lehet eredményesen küzdeni ellene. Nagy akadályokba ütközik a hatékony nemzetközi fellépés a tengerentúlon, ahol másként gondolkodnak a véleménynyilvánítás szabadságáról, mint Európában. A magyar bíróságok sikertelenül próbálták elérni amerikai hatóságoknál uszító, sértő internetes tartalmak blokkolását, illetve a szolgáltatók felelősségre vonását. Ilyen jelenségként hozta fel példának a „kurucinfo” elleni fellépési próbálkozásokat.

Ajelet Saked izraeli igazságügyi miniszter. (Foto: Peredi Ágnes.)Ajelet Saked izraeli igazságügyi miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyűlöletkeltés manapság újabb formában, az interneten jelenik meg, és a háttérben gyakran terrorszervezetek állnak. Egész társadalmakat ingathat meg az interneten terjesztett gyűlöletbeszéd és hazugság. Tavaly Izraelben az online gyűlöletbeszéd keltett „rettenetes terrorhullámot”. A Palesztin Hatóság területén olyan hazugságokat terjesztenek, amelyek alkalmasak Izrael hitelességének megkérdőjelezésére.  

Mindezért sürgetővé vált a problémák felmérése és a megoldás keresése. Az általa vezetett minisztérium javaslatot terjesztett elő a közrend megzavarására alkalmas internet-szolgáltatók korlátozására, továbbá szükséges a közszolgáltatásban dolgozók megvédése is a sértő tartalmaktól. Izraelben például a bírók „döbbenetes mértékű” támadásoknak vannak kitéve – jegyezte meg a miniszter asszony.

Hangsúlyozta: a szolgáltatóknak legalább akkora a szerepük a gyűlöletbeszéd elleni küzdelemben, mint az államoknak. Izraelben az érintett cégekkel együttműködve vizsgálják a Google, a Facebook, a Twitter tartalmait, és az állami szerv javaslatainak 70 százalékban eleget téve, a szolgáltatók törlik a jogsértő tartalmakat. A holokauszttagadók nem bújhatnak a jogi kiskapuk mögé.

A tudatosság növelése végett oktatási programokat dolgoztak ki az iskolák számára.