Mert az nem megy, hogy a gazdagabb országok segítenek a szegényebbeknek, utóbbiak viszont hallani sem akarnak az emberiesség megosztásáról. Ehelyett azt mondják, nem vagyunk abban a helyzetben, hogy más vallású vagy bőrszínű embereket fogadjunk be. A diplomata szerint ez volt a luxemburgi elnökség legkeményebb pontja.

Asselborn kiemelte: az unión belül szigorú korlátai vannak a jogállamisági felfogásnak. A magyar határzár részben abból következett, hogy az EU túl lazán vette Budapestet. Most meg már jönnek a lengyelek, bár abban nagy különbség van a két ország között, hogy a két nép mennyire áll ellent a kormány törekvéseinek.

Ezzel együtt: ha Varsóban a hatalom tényleg megkurtítja az igazságszolgáltatás és a sajtó függetlenségét, akkor a többi tagállamnak közbe kell avatkoznia. Ha nem így tesz Brüsszel, akkor az unió többé nem értékközösség. Ha ez sem használ, akkor a Bizottság helyzetértékelése alapján az Európai Tanácsnak kell közbeavatkoznia. Ez pedig már magában foglalhatja a tagsági jogok felfüggesztését is.

Paul Lendvai azt írja az osztrák Der Standardban, hogy 2015 Orbán Viktor éve volt. A politikus számítása egyaránt bevált idehaza és a nemzetközi színtéren. A Fidesz uralja a belpolitikát, a viszálykodó fantomellenzék feltartóztathatatlanul pusztul. A szélsőjobbos veszély, legalábbis átmenetileg, korlátok közé szorult. Az internetadó visszavonása, a kétharmados többség elvesztése immár tavalyi hó. Orbán ismét bizonyította, hogy kiváló politikai érzékkel rendelkezik. A menekültválságban már nyár óta épített a muzulmánokkal szembeni félelemre, ellenszenvre. A menekültek száma novemberben 2 ezer alá esett, miután megépült a kerítés, könnygázt vetettek be az érkezők tömegei ellen és jól szervezetten továbbszállították őket nyugatra. A magyarok 87%-a támogatja a kormány politikáját, beleértve Konrád Györgyöt is; 77% gondolja úgy, hogy a befogadás fokozza a járványok és a terrorizmus veszélyét, hiába ágál közben a Nyugat a bezárkózás ellen. Orbán joggal hivatkozhat arra, hogy egyetért vele a baloldali szlovák és lengyel vezetés, Kaczynski Lengyelországa pedig még inkább élharcosként és példaképként ünnepli.

A menekültügyben több tagállam is ártalmasan önzőnek bizonyult és ez térdre kényszerítette az Európai Uniót – írja a The Irish Times. Így gondolja az ENSZ-főtitkár migránsügyi különmegbízottja. Peter Sutherland, aki ír igazságügyi miniszter is volt, hozzátette: a politikai bénultság és kettősség az EU jövőjét fenyegeti, továbbá az idegengyűlölő és rasszista pártok megerősödését eredményezi. Szerinte simán be lehetett volna fogadni akár egymillió embert is, ha ehhez meglett volna egyes országok részéről az akarat, leszámítva Merkelt. Mint mondta, a szerb határon emelt szögesdrótkerítés nemcsak tragikus, hanem ironikus is, hiszen a magyarok oly sokáig be voltak zárva a vasfüggöny mögé. Nem beszélve a jó 200 ezer 1956-os menekültről.

Ehhez képest Orbán Viktor most a kvóta legállhatatosabb és leghangosabb ellenzője. És mivel nincs megállapodás a menekültek áttelepítéséről, a belső határok egyre inkább valósággá válnak. Márpedig ez tragédia – hangsúlyozta Sutherland, aki arra számít, hogy a feszültségek mind jobban éleződni fognak a tagok között.

Szerinte a kiút az lenne, ha egységes európai határőrséget hoznának létre, de a közös menekültügyi hivatal sem lenne rossz. Azonkívül Európának támogatnia kellene azokat a szervezeteket, amelyek gondoskodnak az emberek élelmezéséről a Szíriával határos államok menekülttáboraiban.  

Az Atlanti-óceán mindkét oldalán riasztó jobbratolódás megy végbe, és ezt olyan jobboldali-populista, illetve radikális figurák testesítik meg, mind Donald Trump vagy Marine Le Pen – írja Joschka Fischer a Süddedutsche Zeitungban. A magyar származású német politikus szerint azonban ide lehetne venni Orbán Viktort is, aki az illiberális demokráciát szorgalmazza, amin a demokrácia (hírhedten) völkisch alapú, tekintélyelvű-populista torzképét kell érteni.

Egy sor tagállamban erősödnek a nacionalista és idegenellenes pártok, amelyekben közös, hogy elutasítják a „rendszert”, a „politikai osztályt”, Európát. De nem csupán nem kérnek az idegenekből, azon belül is főleg a muszlimokból, hanem többé-kevésbé azt hirdetik, hogy a nemzetet a közös származás és vallás határozza meg. Ilyet a földrész a 30-as évek óta nem látott. Ez a fajta szélsőséges nacionalizmus előbb-utóbb a rasszizmusnál, a vallásháborúnál köt ki. Így kell tekinteni.

A kérdés, mi teszi ennyire vonzóvá a „jóléti fasizmust”? Az első helyen a félelem áll, hogy sokan ösztönösen érzékelik a földgolyóbist egykor meghódító „fehér ember világának” gyengeségét és vereségét, éspedig a társadalmon belül is. A bevándorlás híd a kül- és belpolitika között, ezért olyan fenyegető a félelmi nacionalisták számára.

A globalizálódás a pénzügyi válság óta már nem egyirányú utca a Nyugat számára, amihez társul Kína felemelkedése, és a kettő együtt azt jelenti, hogy a nyugati civilizáció már nem uralja a világot. A hatalom és a gazdagság kelet felé tolódik el. Szóval alapjaiban rendülnek meg a hagyományos szerepképek és magatartásminták. Mindez félelmet gerjeszt, az pedig fokozza a vágyat az egyszerű megoldások, a kerítések, a falak iránt, meg hogy zárkózzanak be az USA vagy Magyarország déli részén, és jöjjön az erős ember.

Nem véletlen, hogy az új európai nacionalisták számára Putyin a példakép, ideértve annak nyugatellenes, nagyorosz beállítottságát. Ennél fogva az új nacionalizmus azzal fenyeget, hogy súlyos veszélybe sodorja az európai integrációt.

A kulcs Franciaország kezében van. Nélküle nincs Európa, és ha Le Pen lesz az elnök, az beharangozná az unió végét, egyben katasztrófát szabadítana a franciákra, valamint az egész kontinensre. Ez esetben a földrész kiválna a világpolitikából, és bemondaná az unalmast a Nyugat is, hiszen az Egyesült Államoknak onnantól másfelé kellene igazodnia, miközben Európa kénytelen lenni beérni az eurázsiai vakbél szerepével. Szerencsére itt azért még nem tartunk. Európa jövőjétől nagyon sok függ, amint azt láthatjuk. 

A Die Zeit cikke: Lengyelországban félre sikeredhet, hogy az új vezetés alatt illiberális kísértésnek van kitéve az ország. Erre figyelmeztet az Európai Külkapcsolati Tanács elemzőintézet varsói irodavezetője. Rámutat: az alkotmánybíróságnak a jövőben nem szabad zavarnia a hatalmat, a közmédiának a kormány irányvonalát kell követnie, az ellenzéket visszaszorítják a törvényhozásban.

Az illiberális demokrácia, vagyis hogy egy választott többség a nép nevében túlteszi magát a jogon, már Európában is jelen van, egészen pontosan Magyarországon, ahol Orbán Viktor éppen az ilyen demokrácia megteremtését tűzte ki célul.

A lengyeleknél a liberálisellenesség győzelme semmiképpen sem lenne a népakarat megnyilvánulása, amire a nemzeti konzervatívok hivatkoznak. Sokkal inkább annak a liberális elitnek a csődje volna, amely az eltelt 8 évben elmulasztotta megnyerni a társadalmat. A Jog és Igazság főként azért győzhetett, mert a középrétegek elfordultak a politikától. Az emberek igazából ugyanúgy viszonyulnak az alapkérdésekhez, Európához, mint eddig, tehát nem lehet arról beszélni, hogy a konzervativizmus, a tekintélyelvűség, vagy a nacionalizmus felé fordultak volna.

Kaczynski győzelme elsősorban abból eredt, hogy sokan úgy érzik: az elmúlt negyedszázadban rengeteg igazságtalanság alakult ki, és ez ellen a liberális elit, illetve az általa vezetett állam nem tett semmit. A PiS elnöke tökéletesen kiaknázta a csalódottságot, új reményeket ébresztett.

A dilemma most az, hogy a kormány – Orbán Viktor módjára – tartósan illiberális utat választ-e. A szerző úgy gondolja, hogy Lengyelország nem Magyarország. Az alkotmányos intézmények szilárdak, nem lehet őket egyik pillanatról a másikra kiiktatni. A társadalmi közép erős. A szélsőjobbos ellenzék nem kevésbé gusztustalan, mint a magyar, de sokkal kevésbé népszerű. Hogy milyen irányban sülnek el a dolgok, az alapvető jelentőségű Európa és Németország számára. Döntő lesz, hogy a kormány megtartja-e a külpolitikában vállalt kötelezettségeket, így a menekültügyben, illetve az éghajlat-politikában. Az, hogy győz-e a pragmatizmus, az mindenekelőtt Varsón múlik – továbbá: Berlinen és Brüsszelen is. Európa kelet–nyugati megosztottságát élesztené újra, ha Lengyelország politikailag és szellemileg a perifériára csúsznék. A mai EU-nak erre lenne a legkevésbé szüksége. 

Két osztrák politológus úgy értékeli, hogy szétverheti Európát az új lengyel nacionalista és autoriter irányvonal – olvasható a Die Presseben. A vendégkommentár rámutat, hogy az orbáni Magyarország módjára a varsói kormány is radikálisan átalakítja az államrendet, és egyre inkább tekintélyelvű irányt vesz. Különösen aggályos az alkotmánybíróság meggyengítése.

Igencsak fennáll a veszély, hogy már nem lehetséges a hatalmi ágak ellenőrzése. Azaz Lengyelország a hiányos demokrácia sötét ösvényén halad. A fejlemény megrázó az EU számára. A sors iróniája, hogy az unió egykor a demokrácia terjedését remélte a bővítéstől, ám az új tagok a nacionalizmus és a demokratikus értékek lebontásán keresztül az integráció bukását készítik elő.

Magyarország és Lengyelország a tragikus jövő előfutárai, ami már a közösség szívéig nyomult előre és kihúzza a közös értékek alól a talajt. 

Orbán, Kaczynski, Le Pen és a többiek már régen búcsút intettek az egységes értékeknek és egyre radikálisabban lovagolják meg a menekülthullám nyomán jelentkező nyugtalanságot. Orbán egészen odáig ment, hogy magát a magyar identitás védelmezőjének nyilvánította. A Fidesz jóformán minden közleménye a nemzeti egységre hivatkozik. A cél egy és ugyanaz: az államrenden belül monopolizálni a kulcspozíciókat. A nemzeti ébredés számára a hagyományos európai erők fásultsága a katalizátor. Átengedik a kezdeményezést azoknak, akik egyszerű és érthető „megoldásokat” kínálnak. Az érdektelen, hogy ezek a megoldások a legtöbbször zárlatosak. A fő, hogy hihetőek.

Európában nincsenek megfelelő szerkezetek a gondok megoldására, ez pedig megkönnyíti, hogy egyes országok haladásként adhassák el, amikor visszasüppednek a nemzeti gondolkodásmódba és cselekvésbe. Bedöntheti az EU-t, hogy az emberek látják, mekkora különbség van a valóság és a politikai kívánalmak között.