Szalóki Csaba.Papp Gergely.Az Intel ISEF-re csaknem 1600 középiskolást hívtak meg az USA-ból, és további 70 országból. A kiállítással egybekötött döntőn mintegy ezer tudós, mérnök és matematikus személyes beszélgetéseken győződik meg a versenyzők felkészültségéről, és alakítja ki a végleges sorrendet.

Papp Gergely egyedi kialakítású hangszórómágnes-kört épített. Ezáltal az eddig ismertnél nagyobb érzékenységet, jobb hangminőséget, valamint jóval nagyobb hangnyomást sikerült elérnie. A hangszóró minden egyes alkatrésze (pille, membrán, perem, tekercs, kosár stb.) saját tervezésű, egyedi kialakítású. A fiatalt Ivánka Gábor szabadalmi ügyvivő, a hazai verseny egyik zsűritagja készítette fel és kísérte el a versenyre.

Az I-SWEEEP-en szintén 70 országból kiválasztott mintegy 600 diák állított ki; Szalóki Csaba a „Lapgát” című munkájával szerepelt.

A Magyar Innovációs Szövetség június 10–11-én a budapesti Akvárium Klubban a két fiatalon kívül bemutatja az idei ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató verseny legjobbjait; közülük választják ki majd a következő nemzetközi versenyeken szereplőket.