Több mint 40 éve annak, hogy a pesti, Liszt Ferenc téri Könyvklubban létrejött az első táncház, s az egykori szűk szakmai kezdeményezés ma tízezreket vonz világszerte. Bár sokan és sokszor temették, korszerűtlennek bélyegezték, ma is eleven valóság, exportképes magyar „termék”. A szellemi kulturális örökség átörökítésének magyar modelljeként nemrégiben feliratkozott az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára.
A 40. évfordulóhoz kapcsolódva született meg az első olyan mű, Jávorszky Béla Szilárd munkája, amely átfpgóan dolgozza fel a a magyar népzene és világzene történetét. A kötet egyszerre kultúrtörténeti munka, szakkönyv és olvasmányos sztori. Szerzője arra vállalkozik, hogy a társadalmi-kulturális-zenei gyökerek
és háttér bemutatásával, az irányzatok ismertetésével, a kiemelkedő jelentőségű előadók pályafutásának és műveinek értékelésével segítse a magyar nép- és világzene szerepének, helyének, értékeinek megismerését.
Helyet kapott a könyvben a Halmos–Sebő-duótól a Csík zenekarig, a Muzsikástól a Ghymesig, a szászcsávási zenekartól Lajkó Félixig a műfaj számos kiemelkedő művésze, egyedülálló művelője.
Mindent nem lehet ugyan felsorolni, de feltétlenül kiemelést érdemelnek a 20. század elején megjelent Patria-kiadványok, Győrffy István, Martin György, Tímár Sándor munkássága. Természetesen részletesen foglalkozik a szerző Sebestyén Márta tevékenységével, aki a Halmossal és Sebővel együtt táncházmozgalom elindítója volt. Időszakokra bontva sorakoznak fel a könyvben a hetvenes, a nyolcvanas, a rendszerváltás utáni évek eseményei, kiemelkedő művészei. Olvashat például az érdeklődő a többi között a Muzsikás, a Vujicsics, a Makám, a Téka együttesről, a későbbi nemzedék jeles előadói közül a Ghymes együttesről, a Besh o droM együttesről, a Csík zenekarról, Herczku Ágnesről, Palya Beáról, Szalóki Ágiról, Bognár Szilviáról, a Fonó zenekarról. Szó esik a rendkívül alapos műben a folkzene határterületein mozgó művészekről, köztük a dzsesszben is otthonos Dresch Mihályról és Borbély Mihályról.
A zene és tánc múltbéli hagyományainak átörökítése és továbbélése – ezek a sarokkövei a könyvnek. Az újabb generációknak szól, amelyek csak most ismerkednek ezzel a világgal, és természetesen azoknak az aktív részvevőknek is, akik a fiatalságukat szívesen töltötték ebben a közegben. A kiadvány lapjain megismerhetik a műfajt a szélesebb közönség elé táró kutatókat, gyűjtőket.
Sebő Ferenc a könyvbemutatón hangsúlyozta a táncházmozgalom urbánus jellegét. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a táncházmozgalom Szlovákiában – nem csak a magyarok körében – is gyökeret vert, s Magyarországra példaként tekintenek a határon túl.
A kötethez a többi között Dusa Gábor, Eifert János, Halmos Béla, Hidas György, Kása Béla, Korniss Péter, Kreiss Gábor, Pesovár Ferenc, Rónay Eszter, Sebő Ferenc, Szabó József, Szalay Zoltán, Szomjas György, Teknős Miklós, Vadasi Tibor kiváló, fekete-fehér képeiből, illetve gyűjteményéből, valamint a folkMAGazin, a Fonó Budai Zeneház, a Hagyományok Háza, a Néprajzi Múzeum archívumából válogatott a szerző. A borító Szalay Zoltán fotójának felhasználásával készült.
A szerző, Jávorszky Béla Szilárd jól ismert szakíró a pop, rock és blueszenét ismerők számára. Újságíró, szerkesztő, rocktörténész; a hazai és nemzetközi populáris zene évtizedeit feldolgozó könyvsorozatok társszerzője, 1990–2005 között a Magyar Hírlap, az Új Magyarország és a Népszabadság zenei szakírója. Alkalmanként publikált a Magyar Narancs, a Kritika, a Playboy magyar kiadásában, a Muzsika, a folkMAGazin, a Wanted, a Z Magazin, a Rockinform című szaklapokban. Jó ideje szellemi szabadúszó. Művei: A Nagy Sziget-könyv (2002) szerzője, A rock története, 1–2. (Sebők Jánossal, 2005, 2007), A magyarock története, 1–2. (Sebők Jánossal, 2005, 2006), 303 magyar lemez, amit meg kell hallgatnod, mielőtt meghalsz (társszerző, 2008), Sziget, 1993–2012. Jávorszky a könyvbemutatón elmondta: a folk története után hamarosan jelentkezik a hazai dzsessz és kortárs zene történetével is.
A kötet bevezetőjében, a Felütésben a többi között ez olvasható: „Életemben a fősodor jó darabig a nagyvárosi lét nyugtalan lüktetését megtestesítő rock and roll maradt, harmincéves korom körül a jazz váltotta fel a népzene/világzene/táncházmozgalom mindvégig erősen érintett, mozgatott, alapvető impulzusokat adott. Ezért is határoztam el 2011 őszén, hogy megírom ezt a könyvet. Hogy miként látja ezt egy külső, de értő szemlélő. Az ötletemmel megkerestem Kelemen Lászlót, a Hagyományok Háza igazgatóját, s Lukács József „Lujót”, a Fonó Budai Zeneház alapító-tulajdonosát. Mindketten biztattak és támogattak. Aztán, ahogy haladtam előre, sokan tették meg ugyanezt. Halmos Bélától Sebő Ferencig, Berán Istvántól Kiss Ferencig, Eredics Gábortól Éri Péterig, Korniss Pétertől Kása Béláig. Az elmúlt évtizedekben ez a műfaj is kitermelte a maga karakteres szólistáit, például Sebestyén Mártát, Lovász Irént, Szvorák Katit, Palya Beát, Herczku Ágit vagy Szalóki Ágit. A magyar és a délszláv mellett rendkívül erőssé vált a roma népzenei vonal (Kalyi Jag, Ando Drom, Romano Drom, Balogh Kálmán)…”
A könyv szerkesztője Csák Erika, szakmai lektora Berán István, a Táncház Egyesület vezetője. A bemutatón ízelítőt adott ebből a muzsikából a Halmos-Sebő-Éri trió (a képen).