Magyar karma – dán–magyar plakátkiállítás

A történelmi vonal. Ezek a műalkotások többet mondanak el Magyarország legutóbbi 20 évéről, mint bármelyik 
történelmi tanulmány: görbe tükröt tartanak elénk, szembesítenek saját múltunkkal. Megkérdőjelezték a diktatúra 
létjogosultságát és állást foglaltak az egyén szabadsághoz és méltósághoz való joga mellett. 

Bár a plakátok 1988–2009 között készültek, többségükre mégis úgy emlékszünk, mint a rendszerváltás 
dokumentumaira, gondoljunk csak például Orosz István Tovariscsi konyec! című munkájára, amely a rendszerváltás 
egyik emblematikus darabja mind a mai napig. A három képzőművész több plakátot is készített az 1956-i forradalom 
50. évfordulójára is. 

A művészeti vonal. A most kiállított mintegy ötven plakát mindeddig nem szerepelt közös tárlaton, ezért külön hála 
illeti a dán ötletgazdákat a kezdeményezésért. A magyar plakátművészet három, kiemelkedően rangos, világhírű 
képviselőjének alkotásait gyűjtötték csokorba és mutatják be a dán után a magyar közönségnek.

A dán vonal. A kiállítás ötletgazdája Heine Sveistrup Jensen, Jütland és Fyn tiszteletbeli magyar főkonzulja, a magyar 
plakátművészet elkötelezett híve, a Skandináv Ház Alapítvány kuratóriumi tagja. A kiállítás 2009. október 23-án, a 
Magyar Köztársaság 1989-i kikiáltásának huszadik évfordulóján nyílt meg Dániában. A kiállítás rendezője a Közép-
dániai Régió. A kiállított plakátok tulajdonosa a Dán Plakátmúzeum, így a gyűjtemény hazai megtekintésére utoljára a 
budapesti kiállításon nyílik lehetősége az érdeklődőknek.

Megnyitó: március 17-én este nyolckor. A megnyitón közreműködik Vicsek Viktor videóművész A kiállítást megnyitja: 
Heine Sveistrup Jensen, dániai magyar tiszteletbeli főkonzul, Gert Schou, a Dániai Regionális Tanács tagja. Per 
Nyholm író, újságíró, Szakolczay Lajos író, művészetkritikus, Peder Stougård, a Dán Plakátmúzeum igazgatója.
A megnyitó kísérőrendezvénye 21 órától: a Hetek Csoportja: Meddig még?! – előadói est Hervay Gizella és Szilágyi 
Domokos verseiből (Melkvi Bea és Dián Róbert előadásában)