Az előzetes adatok szerint 2012. januárban kevéssel több gyermek született, a halálozások száma viszont számottevően alacsonyabb volt, mint az előző év azonos hónapjában. A születésszám kismértékben, 0,1 százalékkal emelkedett – ez mindössze 11-gyel több újszülött, mint az előző év januárjában. Az egy évvel azelőtti születésszám csökkenő irányzatú és alacsony szintű volt, ahhoz mérten történt ez a kismértékű emelkedés az idei első hónapban. A halálozások száma 5,9 százalékkal csökkent, ami az előző évhez képest 703-mal kevesebb halálozásból adódott.

A 2012 első hónapjában regisztrált mintegy 11 300 halálozás nagyságrendjét tekintve évtizedek óta a legalacsonyabb értéknek számít.

A házasságkötések hosszabb időszak óta tartó hanyatlása a múlt évben megállt, 2011 utolsó két hónapjában átlagosan 7,4 százalékkal több házasságkötés történt, mint egy évvel azelőtt. Az emelkedő irányzat az idei januárban nem folytatódott, mivel a 2012 első hónapjában kötött 997 házasság
80-nal, azaz 7,4 százalékkal maradt el az egy évvel azelőttitől.

Ezer lakosra 9 élve születés és 13,4 halálozás jutott. Az előbbi azonos nagyságú, az utóbbi viszont 0,8 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint tavaly ilyenkor. A házasságkötési arányszám 1,2 ezrelékes értéke 0,1 ezrelékponttal maradt el az előző évitől. A természetes fogyás mértéke a 2011. januári
5,2 ezrelékről 4,4 ezrelékre mérséklődött. 2012. januárban ezer élve születésre 5 csecsemőhalálozás jutott, ami 1,3 ezrelékpontos csökkenés a 2011. januárihoz képest.

A születésszám kismértékű emelkedése és a halálozások csökkenése következtében a természetes fogyás üteme mérséklődött, és a 2011. januári 4390-nel szemben 2012 első hónapjában 3676 fő volt. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 2 ezerrel csökkent; a becsült lélekszám az időszak végén 9 millió 960 ezer volt.