A kötet külleme a Kossuth más történelmi tárgyú kiadványaihoz hasonlóan rendkívül színvonalas, Török Ágnes képszerkesztő elképesztően jó minőségű korabeli fotókkal illusztrálja a negyven-egynéhány oldalnyi szöveget, amely olvasmányosan, a korszakot kevéssé ismerők számára is érthetően és világosan fogalmazva vetíti elénk az esemény előzményeit és következményeit.
A kiadvány képei megerősítik a régi mondást, amely szerint „Egy kép többet ér, mint ezer szó”, hiszen a Szovjetunióval szemben beállt hadiállapot parlamenti bejelentésétől és a keleti frontra egy vasárnapi kiránduló eufóriájával érkező magyar tisztek portréjától néhány lapozással eljutunk a mínusz negyven fokban kétségbeesetten menekülő magyar alakulatokhoz, a Don-kanyar magyar katonai sírjaihoz és a rommá lőtt Budai Vár szívszorító látványához.
Sajnos, azonban éppen a lényeget, az a bizonyos légitámadás, a tiszaborkúti vasútállomást elhagyó szerelvényt, illetve a kassai Postapalotát és közvetlen környékét ért géppuskasorozatok és bombabecsapódások valódi lefolyását továbbra is teljes homály fedi. Az olvasó persze nem is várhat mást, hiszen a korabeli szemtanúk beszámolói és a politikusok nyilatkozatai, valamint az ezekre támaszkodó újságcikkek olyan ellentmondásosak, hogy azokból lehetetlennek látszik az évtizedek távlatából választ kapni arra, kik követhették el valójában ezt a támadást. Még a később fölbukkant naplók és visszaemlékezések is adósak maradnak a megfejtéssel, így a minden kétséget kizárólag provokatív célból megszervezett bombázás feltételezett elkövetői németek, csehek, románok, akár magyarok is lehettek, talán csak éppen a hivatalos verzió szerinti „bűnösök”, az oroszok részvétele valószínűtlen.
A történész a problémát a nyomozások legismertebb módszere szerint vizsgálja, a „Kinek állt érdekében?” alapkérdése felől megközelítve az esetet, ám erre sem kapunk egyértelmű választ.
Mégis érdemes megvásárolnunk és forgatnunk ezt a könyvet, mert bár a címben megfogalmazott kérdés továbbra is nyitott marad, viszont körültekintő alapossággal idézi fel a ma sokak által idealizált Horthy-korszak e sötét időszakát, a különböző érdekek és ellenérdekek mentén meghozott kaotikus döntéseket, a „hintapolitika” szánalmas vergődését és a rövidlátó politizálás mérhetetlenül tragikus következményeit.
Ha semmi másért, akkor a kötetet lezáró levél miatt: Horthy Miklós 1944 szeptemberében Sztálinhoz intézett, a nagy magyar büszkeség után meglehetősen meghunyászkodó stílusú; egy öregember tanácstalanságában és tájékozatlanságában megfogalmazott gondolatairól van szó. Ha Horthyék nem okozták volna az ország, a nemzet, a magyarság milliós ember- és máig ható, irdatlan anyagi áldozattal járt vesztét, akár sajnálni is lehetne a király nélküli királyság első emberét ezért a levélért. A valóság ismeretében azonban szánalmas.
Ajánljuk Romsics professzor dolgozatát elolvasásra, tanulmányozásra mindazoknak, akik nem csupán a hagymázas illúziókat, hanem a valóságot, a tényeket is szeretnék megismerni hazánk vérzivataros történelmének eme különösen gyászos időszakáról.