…hiszen egymás közt teljesen eltérően ítélik meg a fő kérdést, az Oroszországhoz fűződő kapcsolatot. Inkább az köti össze a derék nemzetieket, vulgárpopulistákat és nemzeti-katolikusokat, hogy szerintük az USA következő első embere megváltoztatja az erőviszonyokat az unión belül. A baj az, hogy megalapozott ez a meggyőződésük. A magyar és a lengyel kormány mindenekelőtt annak örülhet, hogy szabadabb kezet kap a hadjáratban mindennel szemben, amit megvet, mert liberális, illetve ami a belpolitikában az útjában áll. A magyar civil szervezetek hamarosan megtudják, mi az, amit Orbán szóvivője nemrégiben egy új korszak hajnalaként jellemzett.
De Trump még inkább szárnyakat ad annak a bizakodásnak, hogy a brüsszeli jogköröket fokozottan visszaadják nemzeti kézbe. Orbán és Kaczynski szabadon kívánja gyakorolni a hatalmat a nemzeti határokon belül, de úgy, hogy közben semmi sem akadályozza az áruforgalmat a tagállamok között. Olyan terv ez, amely egyáltalán nem működik, viszont rengeteg kárt okoz majd. Mindenekelőtt azoknak az országoknak, amelyek érdekeit képviselni igyekszik a két vezető. A Brexit miatt leginkább a lengyeleknek kellene látniuk, hová vezet, ha valamely tag megszabadul a brüsszeli kötelékektől, hiszen sok százezer vendégmunkás sorsa lett bizonytalan. Kimondhatatlanul ostoba volna, ha Budapest vagy Varsó a trumpizmus európai hullámára vágyna a vak gyűlölettől vezérelve mindennel szemben, ami liberális. Merthogy az még Le Pent is hatalomra segítheti, az viszont az Európai Unió halálát okozná. Olyan katasztrófát, amely leginkább Közép- és Kelet-Európa népeit sújtaná. Európa nem építhet a leendő amerikai elnökre, és ez rossz. De még rosszabb, hogy alighanem egymásra sem támaszkodhatnak majd.
Ugyancsak a délnémet Süddeutsche Zeitung úgy mutatja be Soros Györgyöt, mint pénzügyi befektetőt, emberbarátot és az első számú közellenséget – Magyarországon. Maga az érintett úgy gondolja, hogy a 2017. év döntő lesz az unió és az Egyesült Államok számára, az egyik legfőbb veszély pedig a félelem a nyílt társadalmak számára. Ezért kampányt jelentett be, mármint hogy az alapítványai olyan szervezeteket támogatnak, amelyek a gyűlölet-bűncselekmények áldozatainak segítenek. Az erősödő félelem ugyanis gyűlöletet szül, illetve fenyegeti a plurális társadalmakat. Az emberi jogok, illetve a kisebbségek és a szabad sajtó ügyének felkarolása miatt Soros maga is gyűlölettől vezérelt támadásoknak van kitéve egy sor államban, a magyaroknál pedig ő sodródott leginkább a hatalom célkeresztjébe. A budapesti kormány már be is jelentette, hogy kiseprűzi a milliárdos által finanszírozott civil csoportokat. A magyar származású amerikai üzletember Putyin számára is a kedvenc ellenfél, mivel évek óta arra figyelmeztet, hogy az orosz elnök az EU szétesésén dolgozik, és szélsőséges szervezeteket bátorít. Megítélése vegyes: csodálói a nemzetközi polgári társadalom dárdahegyének tekintik, bírálói szemében ugyanakkor spekuláns és önjelölt államférfi, aki kénye-kedve szerint buktat meg kormányokat, továbbá le akarja rombolni Európát. Az ellene irányuló antiszemita kirohanásokat nem veszi a szívére, de hogy Orbán ellene fordult, az valószínűleg meglepi, hiszen a miniszterelnöknek egykor szintén ösztöndíjat adott.
Az osztrák Der Standard kommentárírója kétségesnek tartja, hogy Orbán Viktor meg tudja-e nyerni a többi visegrádi államot a civil szervezetek elleni hadjárathoz. A jobboldali-nacionalista politikust felháborítja a „külső beavatkozás“, mármint hogy olyan lépnek fel az emberi jogok védelmében, illetve tárnak fel korrupciós ügyeket, akik külföldről kapnak pénzt. Nincs ebben persze semmi meglepő, mert a távolság nem nagy a protekcionizmustól a hazai jogvédők elleni támadásig. Ám a bezárkózás hívei most össze akarnak fogni, hogy növeljék nemzetközi befolyásukat. Csakhogy a V4-eket a menekültkvóták elutasítása köti össze, más területeken meglehetősen törékeny a szövetség. Lásd Oroszországot vagy Berlin megítélését. Vagyis amit most Orbán akar, azt nem akarja mindenki. Azaz a feladat nem olyan egyszerű, mint az érzelmektől telített menekültügyben.
A News osztrák lap a magyar letelepedési kötvényprogram elleni éles támadások miatt megkereste azt a céget, amely Bécsben a közvetítéssel foglalkozik és szemmel láthatólag igen jól megél belőle. A vállalkozás, amelyet egy alig 30-as magyar nő, illetve egy hasonló korú ukrán férfi vezet, két éve, a megalakulás után nem sokkal szép ingatlant vásárolt a város egyik legelőkelőbb negyedében – 750 ezer euróért. Amúgy ügyletenként akár 60 ezer eurót is zsebre vág a gazdag külföldiektől, akik cserében szabad tartózkodási engedélyhez jutnak az egész schengeni térségben. Az Immigrant Investnek olyan jól megy, hogy rövidesen Moszkvában is képviseletet akar nyitni. Maga a bolt úgy zajlik, hogy a bécsi lerakat továbbadja az ügyfeleket olyan közvetítőknek, akiket a magyar állam bevont a lebonyolításba. Az egyik szál arra utal, hogy az érdeklődők pénze részben az Emirátusokba folyik. De hogy ott ki gazdálkodik vele, illetve egészen pontosan kik vannak mögötte, azt egy másik, ugyancsak bécsi illetőségű megbízott sem tudja. Más cégek maguk is off-shore államokban telepedtek le. Az összeállítás idézi az osztrák szociáldemokrata EP-képviselőt, Josef Weidenholzert, aki a kötvények ügyében nyomozva arra a következtetésre jutott, hogy „Magyarország a korrupció mintaállama”. Az eddiginél sokkal több figyelmet kell neki szentelni és szükség van a politikai nyomásra is.
Magyarországon a befelé forduló, agresszív nacionalizmus
a társadalom ijesztően nagy részét uszításra kapható masszává torzította
A német sajtó testületileg döbbenettel fogadta Szijjártó Péter szenvtelen-érzéketlen nyilatkozatát, amely szerint Magyarország a csikorgó fagyban sem engedi be a szerb határon, a szabad ég alatt fagyoskodó menekülteket – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A miniszter, aki szerint a határ megnyitására humanitárius megfontolásokból sincs mód, inkább azt tanácsolta ezeknek az embereknek, hogy kérjenek segítséget Szerbiában. Azaz jelentkezzenek az ottani hatóságoknál és menjenek be valamelyik menedékhelyre. Szerinte azonban az érintettek erre azért nem hajlandók, mert valamely más országban akarnak menedéket kérni, ám nem alapjog, hogy kiválasszák a számukra kedves államot. A lapok ugyanakkor Bild-Zeitunggal bezárólag emlékeztetnek arra, hogy nem hivatalos adatok szerint 8500 migráns rekedt Szerbiában, ám csak 6 ezer hely van a szállásokon, de még rosszabb, hogy közülük csupán 3140 felel meg a téli viszonyoknak.
Magyarország különösen cinikus tervet dolgozott ki a menekültek ellen, és igen sajátságos érvekkel támasztja alá ez irányú politikáját – húzza alá a Der Spiegel. Az ország e tekintetben kiemelkedik még a régión belül is. Orbán Viktor szívesen megy szembe azzal, amit politikailag korrektnek neveznek, igaz, kijelentései sokszor leginkább arra emlékeztetnek, amit a kocsmai törzsasztaloknál szoktak mondogatni. Most pl. az új határvadászok előtt kijelentette, hogy az emberi jogok sehol sem írják elő a nemzeti öngyilkosságot. Majd pár órával később Lázár János bejelentette, hogy a jövőben minden menedékkérőt őrizetbe vesznek. Az offenzívát éppen akkor hirdették meg, amikor a határon, illetve a menekülttáborokban uralkodó embertelen állapotok amúgy is negatív szenzációt keltenek a sajtóban, főként a mínusz 30 fok felé közeledő hőmérséklet miatt.
Pardavi Márta a Helsinki Bizottságtól azt mondja, hogy a terrorista migránsok, illetve a Brüsszel elleni jelszavakkal a kormány pontosan a menekültek nyomorúságos helyzetéről igyekszik elterelni a figyelmet. Kékesi Márk, a szegedi Migszol segélyszervezet egyik alapítója méltatlannak és felháborítónak minősíti a magyar és a szerb hatóságok hozzáállását. Így azt, hogy el akarják riasztani ezeket az embereket, ezért a határőrök nem engedik meg, hogy bárki segítsen nekik. Ugyanakkor nagy feltűnést keltett a körmendi plébános, aki befogadta az ottani sátortábor több lakóját. A legtöbb magyar egyház támogatja Orbán politikáját, vagy csak egyszerűen befogja a száját.
Egy osztrák író óv attól, hogy a Nyugat ördögnek fesse le Európát és tömbként kezelje a térség országait – olvasható a Süddeutsche Zeitung ban. A Salzburgban élő Karl-Markus Gauss elismeri, hogy régió egykor több örömre adott okot, mint manapság, pl. a rendszerváltás időszakában. Igaz a Nyugat már jóval előbb magát tekintette az igazi Európának, majd 1989 után hozzálátott, hogy mélyen kelet felé kibővítse a saját gazdasági terét. Tény, hogy ez hatalmas pénzekbe került, cserében viszont a nyugati cégek óriási nyereségeket zsebelhettek be.
Ám a sikerek közepette nemigen emlegették, hogy ez mekkora veszteségekkel járt. Pl. hogy keleten egész övezetek szegényedtek, illetve néptelenedtek el. Paradox módon a menekültek voltak azok, akik felszínre hozták ezeket az ellentmondásokat. Azóta a Nyugat megint úgy tekint a térségre, hogy errefelé homofób nacionalisták fognak össze a földrész egysége ellen, és azon vannak, hogy bedöntsék az uniót.
Amúgy az valóban kínos, hogy éppen az olyan államok zárják le a határaikat, mint Magyar- és Lengyelország, amelyek időről időre sok ezer polgárukat késztették az ország elhagyására. Ezzel együtt téves, ostoba és veszélyes, hogy egy kalap alá vegyék az egész régiót. Ezek az országok nagyon is különböznek egymástól, még akkor is, ha a hasonló gondok hasonló politikusokat hoztak a felszínre és ők nacionalista alapokon megpróbálják etnikai kérdéssé tenni a szociális bajokat. Erre egyébiránt nyugaton is bőven akad példa. Viszont a régió államai semmiképpen sem engedték meg, hogy uniformizálják őket, persze itt el kell tekinteni Magyarországtól, ahol a befelé forduló, agresszív nacionalizmus a társadalom ijesztően nagy részét uszításra kapható masszává torzította. Ezzel együtt hiba volna az EU ellenfeleit a Kelet kicsiny és gazdaságilag gyenge államaiban keresni. Sokkal inkább érdemes ez ügyben a Nyugaton, a saját maguk okozta válság nyerteseinek háza táján kutakodni. Ők azok, akik szavakban nem győzik hangoztatni az európai értékeket, ám a profit utáni hajszában mindent megtesznek, nehogy létrejöjjön a szociális unió. Szóval hiba a felelősséget a keletre hárítani, mert ezzel bizonyosan nem lehet megállítani az EU széthullását. És ez még akkor is így van, ha a nemzetállamok nem képesek megoldani a saját nehézségeiket. A nagyobb önállóságra vonatkozó felhívásokat mégsem tanácsos a nyugati felsőbbrendűség gőgjével viszonozni.