A hazánkban egyedülálló kiállítás-sorozat iránt – főként a hétvégeken – élénk az érdeklődés. Így azoknak, akik eddig nem látták, még egy jó hét a rendelkezésükre áll, hogy megnézhessék a tavaly készült legjobb sajtófotókat. Csak néhány téma: megrázó képriport a Malév csődjéről, a diáktüntetések sajátos hangulata, a kilakoltatások emberi drámái, a 2012-i londoni olimpia felejthetetlen magyar sikerei, egy kerekesszékbe kényszerült fiatalember élményei a Sziget-fesztiválon, portrék a Nobel-díjas Kertész Imre íróról, aki nem akar többet írni, Benedek Tiborról, Cseh Lászlóról, Mácsai Pálról, festménnyé magasztosult természeti fotók, a nyírbátori menekültszálláson élők álmodozásai, nemzetközi gyermek-szépségverseny…
A Tisztelgés Hemző Károly előtt című kísérő kiállítás a 2012. november 5-én elhunyt Érdemes és Kiváló művész, Táncsics Mihály- és Balázs Béla-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjének kitüntetettje munkáiból mutat be válogatást. Hemző a magyar fotográfia mestereként a múlt hat évtized alatt a fotó számos műfajában alkotott maradandót. A mostani tisztelgő kamara-kiállítás a nagy ívű pályát idézi meg emblematikus és eddig még soha sem látott képeivel.
A hagyományokat folytatva, Budapest után június 20.–július 12. között Debrecenben, a Kölcsey Művelődési Központban lesz látható a XXXI. Magyar Sajtófotó-kiállítás és a Tisztelgés Hemző Károly előtt című kísérő kiállítás.