Jubiláló pneumobilok
Tíz évvel ezelőtt az Aventics egri üzemegységének munkatársai olyan lehetőségeket kerestek, melyekkel szorosabb kapcsolatot tud kialakítani a cég a hazai felsőoktatási intézmények és a pneumatika világa között. A figyelemfelkeltés, valamint a termékek népszerűsítése mellett a gyár a gyakorlatra irányuló képzést kívánta erősíteni az egyetemek és diákjai számára. Ekkor született meg egy olyan jármű gondolata is, melynek működését pneumatikus hajtás biztosítja, így jött létre a Pneumobil.
{gallery}
Tíz éve indította útjára felsőoktatási projektjét az Aventics Hungary Kft. és jogelődje, mely együttműködés keretében főiskolák és egyetemek műszaki képzéseit támogatja. A kezdeti brandépítés számos közös célkitűzéssel bővült, így szinte azonnal olyan kapcsolat alakult ki a hazai egyetemek és az egri gyár között, ami innovatív elméleti és gyakorlati feladatokat ad a jövő mérnökeinek. A diákok által épített, sűrítettlevegő-hajtású járművek megmérettetésével egy olyan esemény jött létre, ami azóta is ennek az összefonódásnak a védjegye.
Az első pneumobil-verseny tíz hazai egyetem tizenhat csapatának részvételével zajlott le 2008-ban. Olcsó, könnyűszerkezetes megoldások jellemezték a diákok által készített első járműveket. Főként kerékpár-alkatrészekből készültek el a kezdeti konstrukciók, és persze a hajtóművek működőképességén volt a hangsúly. Az első futamok még az egri üzem udvarában zajlottak, a verseny leggyorsabb pneumobilját pedig a Debreceni Egyetem hallgatói készítették, ami akkor 25 km/ó sebességet ért el, a legnagyobb megtett távolság pedig 7117 m volt. Hamar nemzetközi híre ment az eseménynek az egyetemeken keresztül, így a 2009-i, második versenyen már négy külföldi csapat is részt vett. Az egri polgármester meghívására akkor kapott helyet a rendezvény első ízben az Érsekkertben, ami azóta is minden évben a pneumobil-futamok helyszíne.
A verseny tízéves történelme a folyamatos technikai fejlődésről szólt. A pneumobilokban fellelhető volt már a járműhajtásra használható összes olyan technika, melyet pneumatikus munkahengerekkel le lehet modellezni. A forgattyús megoldásokban készítettek már csillag-, soros-, boxer-motorokat, és olyakor megjelent a Compound gőzgép elve is a gyakorlatban. Különleges kialakításokkal is számtalanszor találkozhattunk már, mint például az axiál-dugattyús motor. A teljesítményt azonban a vezérlés sokkal jobban befolyásolja, mint a kialakítás: Ma már a tisztán pneumatikus megoldások nagyon ritkák, így a PLC-vel, vagy saját készítésű micro-controllerrel működő járművek vannak túlsúlyban a mezőnyben, melyek rendelkeznek telemetria rendszerekkel és magas szintű adatgyűjtő megoldásokkal. Elmondható, hogy az ipar 4.0 szinte a kezdetektől jelen van ezekben a járművekben, és ma már ott tartunk, hogy akár 800 munkaóra is lehet egy ilyen léghajtány elkészítése.
Tíz év alatt a mérnökhallgatók is duplázni tudtak teljesítményben, amit az eddigi legeredményesebb pneumobil esetében a Budapesti Műszaki Egyetem diákjainak köszönhetünk. A tavalyi versenyen a leggyorsabb jármű már óránként 51,07 km-rel suhant át a célvonalon, és mintegy 13 ezer métert tett meg. Az idén már hét ország 52 nevező csapata, több mint 300 főt mozgat meg a versenyre, ezzel a X. Nemzetközi Aventics Pneumobil Verseny lesz az eddigi legnagyobb részvételű megmérettetés. Május 4–6. között új és izgalmas programelemekkel, régi versenyzők bevonásával és pneumobil-kiállítással kínál történeti visszatekintést a szervező Aventics Hungary Kft. az eseményen.
„Számos lehetőség rejlik még a jövőben – nyilatkozta Gödri István, a versenyt szervező Aventics Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. „A csapatok létszámát tekintve hamarosan országos elődöntőkről beszélgethetünk, az eddigi csomagot pedig szeretnénk új pneumatikus elemekkel bővíteni.” A vezető elmondta, hogy azon dolgoznak, hogy jövőre technikailag is megújuljon a viadal és az ipari fejlődés trendjeit követve új szintre lépjen – ennek részleteiről az év második felében számol majd be a cég. „Tervezzük, hogy valamilyen formában teret biztosítunk a versenyzők számára a saját fejlesztésű pneumatikai elemek alkalmazására, emellett folyamatosan emeljük a biztonsági és műszaki színvonalat, ahogyan eddig is – tette hozzá. Ezekről mindig naprakész információkat kaphatnak a hallgatók az Aventics évközi rendezvényein, hiszen ipari szakkiállításokon, toborzókon, valamint az Egyetemi Pneumatika Roadshow-n a pneumobil-verseny mindig kiemelt szerepet kap.