A német közszolgálati tévé, a ZDF híradójának tanúsága szerint Orbán Viktort éltető táblákat is vittek a bevándorlás-ellenes Pegida drezdai tüntetésén. Az egyik transzparenst éppen akkor vágták be, amikor a szónok, egy német–török származású író arról beszélt, hogy a menekültkérdésnek természetesen lenne alternatívája, de a koncentrációs táborok jelenleg sajnos, nem működnek. Továbbá: a migránsok támadók, a politikusok pedig a nép Gauleiterei, körzetvezetői.
Egy brüsszeli politikai elemző szerint a kelet-európai államok szolidaritást várnak el saját maguk számára, ellenkező irányban viszont csak nagyon korlátozottan hajlandók rá – tudósít a Kurier. Kedvezményeket akarnak, nem menekülteket. Stefan Lehne, a Carnegie Europe munkatára, aki korábban magas tisztségeket töltött be az osztrák diplomáciában, azonban arra figyelmeztet, hogy ezeknek az országoknak, köztük a magyaroknak fel kell adniuk elutasító álláspontjukat a kvótával szemben, mert arra rámehet Schengen és még nagyobb lesz a politikai bizonytalanság Európában. Az pedig hatalmas csapás lenne az egész unió számára.
München, New York és London után Bécsben is baráti kört hozott létre a Jobbik, hogy azon keresztül ismertesse meg programját és munkáját a kint dolgozó 36 ezer magyarral – tudósít a Neue Kronen Zeitung. A hétvégi alakuló ülésen, a Mariahilfer Strassén lévő Hotel Corvinusban Szávay István alelnök azt hangoztatta, hogy az osztrák belpolitikába nem kívánnak beleavatkozni. A szimpatizánskört a Wiener Neustadtban magyar anyától született Eggl Attila vezeti. Foglalkozása: testőr. Mint kifejtette, számára igazi kihívás, hogy kinyissa az emberek szemét Bécsben, amely a szélsőbalos és liberális mozgalmak egyik központja Nyugat-Európában.
Süddeutsche Zeitung:Slavoj Zsizsek, Londonban élő szlovén származású filozófus szerint abszolút erkölcsi kötelesség segíteni az Európába érkező menekülteknek, de az ellenőrizetlen bevándorlás a földrész lényegét fenyegeti, éspedig nem csak azért, mert ezek az emberek más kultúrkörből jönnek, hanem azért is, mert az európaiak hajlanak arra, hogy feladják mindazt, ami idáig a legjobb és a legértékesebb volt errefelé: az emberi jogokat, a szolidaritást, a felvilágosodást.
A veszély két irányból jön: a jobboldalról, a migrációellenes populistáktól, akik a legszívesebben bezárnák országukat és új lendületet kapnak sok ember elbizonytalanodása folytán. A másik oldalon pedig ott vannak az érzelgős balosok, akik képmutató módon a nyitott határok mellett érvelnek. A szlovén filozófus, azt is hangsúlyozta, hogy közben vitában kell érvényt szerezni az európai kultúrának. Kifejtette: a bevándorlás nagy lehetőség, csak nem szabad esélyt adni a jobboldali populistáknak. Egyébként számára kedvező meglepetés volt, hogy a németek milyen nyitottsággal fogadták a menekülteket, hiszen a mostani durva időkben egyre jobban terjed a barbárság.
Úgy látja azonban, hogy Merkel sokkal határozottabban követelhetne szolidaritást más uniós tagoktól, pl. Magyarországtól vagy Horvátországtól. Össze kell hangolni a menekültpolitikát, mert különben katasztrófa lesz.
A mai teljes nemzetközi sajtószemle itt olvasható, tessék kattintani!

