MedPharm Careers – egészségügyi karriernapok Budapesten

Az esemény találkozási lehetőség orvosok, fogorvosok, nővérek és egyéb egészségügyi dolgozók számára Európa vezető munkáltatóival és szakmai állásközvetítő szervezeteivel.

A kiállítással egybekötött konferencia október 2–3-án lesz a Danubius Hotel Heliában (Budapest, XIII., Kárpát utca 62–64.). Az érdeklődők ezernél több német, svájci, ír, francia, spanyol, dán, kanári-szigeteki, norvég, svéd, szaúd-arábiai munkalehetőség közül válogathatnak, és egyéb országok ajánlataival is megismerkedhetnek. A kínált pozíciók közt állandó, részmunkaidős és helyettesítő státusz is található. 

Az egészségügyben a jól felépített karriernek fontos része a külföldi munkavállalás. Ez nem társadalmi vagy szociális tünet, hanem elsősorban szakmai döntés, hiszen a külföldön szerzett ismereteket, kapcsolatokat az orvosok később mindenekelőtt a hazájukban kamatoztatják. 

A MedPharm karriernapok kezdettől (2007 óta) igen sikeresek. Az eseményt hat országban, több ezer egészségügyi alkalmazott és diák érdeklődése mellett, több mint 100 egészségügyi állásközvetítő ügynökség és potenciális munkáltató részvételével rendszeresen megrendezik. Helyszínei között Lengyelország, Románia, Szlovákia, Bulgária és Litvánia is megtalálható, melyekhez hamarosan Görögország, Portugália és Olaszország is csatlakozik. Hazánk legutóbb az idei tavaszon otthont a börzének.

A két részből álló rendezvény konferencia-szekcióján a látogatók előadásokat hallhatnak szakmai fejlődési lehetőségeikről, a helyi és külföldi álláslehetőségekről, emellett az állásközvetítő standokon személyesen is felvehetik a kapcsolatot a képzett munkaerő iránt érdeklődő egészségügyi cégekkel. 

A főszervező, Grzegorz Chodkowski lengyel szívsebész szerint az állástőzsde a magyar egészségügyi dolgozók számára fontos helyszín a személyes találkozásra. „Magam is orvos vagyok, dolgoztam külföldön, és úgy látom, hogy nagyon fontos feladat olyan találkozási pontokat szervezni az egészségügyi dolgozók és a lehetséges munkaadók között, amelyek lehetővé teszik a szakma számára a magas szintű kommunikációt és információcserét.”

Az esemény egyedülálló lehetőség diákoknak is, hiszen kellő ismeretek birtokában idejében tervezhetik jövőbeni karrierjüket és életútjukat.

Az október 2-án (11–18 óra között) és 3-án (10–17 óra között) látogatható; rendezvényei ingyenesek, ám előzetes regisztrációhoz kötöttek. A jelentkezés helye itt.