Az emberi szervezet legkisebb egységét, egy DNS-molekulát jelképezi az a spiráltorony, amely körül az egymást föltételező páros Mefisztó és Faust egyezkedése és párharca játszódik a színpadon. Arrigo Boito (1842-1918) műve nem a Gounod által jól ismert szerelmi szálat bontja ki, hanem a két ellenlábas költőiségét, értelem és érzelem viadalát.
Kovalik Balázs rendező ma újságírók előtt a bemutató beharangozóján azt hangsúlyozta, hogy érdemes jól odafigyelni Boito avantgárdnak kikiáltott muzsikájára, mert olyan „európai zenét hallhatunk”, amely ötvözi a német és az olasz operavilágot. A Mefistofele bemutatása nagyszabású vállalkozásnak ígérkezik: száz fős kórust, népes statisztagárdát kell mozgatni a színpadon, és a négyszeri átöltözés miatt a jelmeztervezőnek (Benedek Marinak) sem volt könnyű dolga, mert mintegy hatszáz ruhát kellett megálmodni és elkészíteni.
A Mefistofele hányatott sorsát mi sem szemlélteti jobban, mint hogy az első változatot 1868-ban kifütyülték Milánóban, és csak az átírt, rövidített mű nyerte el a közönség tetszését hét évvel később Bolognában. Boito újításai mindamellett a végleges, sikert aratott verzióban benne maradtak, olyannyira hogy Verdit is megihlették.Nem lett tehát igazuk azoknak a kortársaknak, akik Boitónak zeneszerzőként nem jósoltak fényes karriert, és azt tanácsolták: maradjon meg librettistának, regényírónak és karmesternek. A Mefistofele emlékezetes bukásának a többi között az volt az oka, hogy rosszak voltak az énekesek és az előadás elviselhetetlenül hosszadalmassá vált, éjjel fél kettőkor fejeződött be. Az átdolgozást azonban hangos ünneplésben részesítették. Boito a későbbiekben alig komponált, másik operája (Nerone) befejezetlen maradt.
Boito a Goethe-drámából elsősorban Isten és a Sátán fogadására, s nem Faust és Mefisztó szerződésére koncentrált. Mint Tallián Tibor kritikus a mű korábbi, szegedi bemutatója alkalmából fejtegette: a Mefistofele-opera kilépett a 19. századi hagyományokból. Ám az opera megtartja a barokkos világszínház kereteit, és a nagy kérdésre „egymást követő, egymással cselekményben össze nem függő, példázatos epizódok során keresi a választ. Az epizodikus szerkezet, a víziószerű fantasztikum, a dramaturgiai sablonok meghaladása a Mefistofelét ízig-vérig modern operává avatja”.
Arrigo Boito: Mefistofele
Opera három részben
Bemutató: szeptember 14., 19 órától
Magyar Állami Operaház, Budapest
Szövegíró: Arrigo Boito
Magyar nyelvű feliratok: Csákovits Lajos
Karmester: Kovács János
Rendező: Kovalik Balázs
Koreográfus: Venekei Marianna
Díszlettervező: Antal Csaba
Jelmeztervező: Benedek Mari
Karigazgató: Szabó Sipos Máté
Mefistofele: Bretz Gábor
Faust: Fekete Attila
Margherita – Helena: Létay Kiss Gabriella
Wagner – Nereo: Boncsér GergelyMarta – Pantalis: Pánczél Éva
Vezető korrepetitor: Pál Anikó
Zenei munkatársak: Harazdy Miklós, Hidegkuti Pálma, Katona Anikó, Köteles Géza, Pfeiffer Gyula, Salgó Tamás, Sándor Szabolcs
Játékmester: Kováts Andrea
Rendezőasszisztens: Lázár Katalin, Tóth Erika
Szcenika: Juhász Zoltán, Resz Miklós
További előadások: szeptember 17., 19. (11 órakor), 22.
„Gounod muzsikát költött Fausthoz, Boito megzenésítette Faustot. Az előjáték dübörgő recsegései és rezes
visszhangjai azonnal a végtelen térbe ragadnak bennünket; és a végén a hangszerek roppant zengése, miközben az éggel dacoló ördög füttyei vakmerően kigúnyolják a nagyszerű tetőfokokat, borzongással tölti el a hallgatót.A Mefistofele zenéje nemegyszer tele van szuggesztív fordulatokkal és hangszínekkel, amelyek talán akkor a legszerencsésebbek, amikor inkább csak ösztönös hangszerelési effektusok. Az egész mű azt példázza, hogy mit tud tenni az opera műfajával egy művelt irodalmár, akinek nincsenek eredeti zenei adottságai, viszont tízszer annyi kultúrával és ízléssel rendelkezik, mint egy átlagos rendkívüli muzsikus” – írta G. B. Shaw 1889-ben.