Mefistofele: az Operaház első őszi bemutatója

Az emberi szervezet legkisebb egységét, egy DNS-molekulát jelképezi az a spiráltorony, amely körül az egymást  föltételező páros Mefisztó és Faust egyezkedése és párharca játszódik a színpadon. Arrigo Boito (1842-1918) műve  nem a Gounod által jól ismert szerelmi szálat bontja ki, hanem a két ellenlábas költőiségét, értelem és érzelem  viadalát. 

Kovalik Balázs rendező ma újságírók előtt a bemutató beharangozóján azt hangsúlyozta, hogy érdemes jól odafigyelni Boito avantgárdnak kikiáltott muzsikájára, mert olyan „európai zenét hallhatunk”, amely ötvözi a német és az olasz operavilágot. A Mefistofele bemutatása nagyszabású vállalkozásnak ígérkezik: száz fős kórust, népes statisztagárdát kell mozgatni a színpadon, és a négyszeri átöltözés miatt a jelmeztervezőnek (Benedek Marinak) sem volt könnyű dolga, mert mintegy hatszáz ruhát kellett megálmodni és elkészíteni.

A Mefistofele hányatott sorsát mi sem szemlélteti jobban, mint hogy az első változatot 1868-ban kifütyülték  Milánóban, és csak az átírt, rövidített mű nyerte el a közönség tetszését hét évvel később Bolognában. Boito újításai  mindamellett a végleges, sikert aratott verzióban benne maradtak, olyannyira hogy Verdit is megihlették.Nem lett tehát igazuk azoknak a kortársaknak, akik Boitónak zeneszerzőként nem jósoltak fényes karriert, és azt  tanácsolták: maradjon meg librettistának, regényírónak és karmesternek. A Mefistofele emlékezetes bukásának a  többi között az volt az oka, hogy rosszak voltak az énekesek és az előadás elviselhetetlenül hosszadalmassá vált,  éjjel fél kettőkor fejeződött be. Az átdolgozást azonban hangos ünneplésben részesítették. Boito a későbbiekben alig komponált, másik operája (Nerone) befejezetlen maradt.

Boito a Goethe-drámából elsősorban Isten és a Sátán fogadására, s nem Faust és Mefisztó szerződésére koncentrált. Mint Tallián Tibor kritikus a mű korábbi, szegedi bemutatója alkalmából fejtegette: a Mefistofele-opera kilépett a 19. századi hagyományokból. Ám az opera megtartja a barokkos világszínház kereteit, és a nagy kérdésre „egymást követő, egymással cselekményben össze nem függő, példázatos epizódok során keresi a választ. Az epizodikus szerkezet, a víziószerű fantasztikum, a dramaturgiai sablonok meghaladása a Mefistofelét ízig-vérig modern operává avatja”.

Arrigo Boito: Mefistofele

Opera három részben

Bemutató: szeptember 14., 19 órától

Magyar Állami Operaház, Budapest

Szövegíró: Arrigo Boito

Magyar nyelvű feliratok: Csákovits Lajos

Karmester: Kovács János

Rendező: Kovalik Balázs

Koreográfus: Venekei Marianna

Díszlettervező: Antal Csaba

Jelmeztervező: Benedek Mari

Karigazgató: Szabó Sipos Máté

Mefistofele: Bretz Gábor

Faust: Fekete Attila

Margherita – Helena: Létay Kiss Gabriella

Wagner – Nereo: Boncsér GergelyMarta – Pantalis: Pánczél Éva

Vezető korrepetitor: Pál Anikó 

Zenei munkatársak: Harazdy Miklós, Hidegkuti Pálma, Katona Anikó, Köteles Géza, Pfeiffer Gyula, Salgó Tamás, Sándor Szabolcs

Játékmester: Kováts Andrea

Rendezőasszisztens: Lázár Katalin, Tóth Erika

Szcenika: Juhász Zoltán, Resz Miklós

További előadások: szeptember 17., 19. (11 órakor), 22.

„Gounod muzsikát költött Fausthoz, Boito megzenésítette Faustot. Az előjáték dübörgő recsegései és rezes 
visszhangjai azonnal a végtelen térbe ragadnak bennünket; és a végén a hangszerek roppant zengése, miközben az éggel dacoló ördög füttyei vakmerően kigúnyolják a nagyszerű tetőfokokat, borzongással tölti el a hallgatót.A Mefistofele zenéje nemegyszer tele van szuggesztív fordulatokkal és hangszínekkel, amelyek talán akkor a legszerencsésebbek, amikor inkább csak ösztönös hangszerelési effektusok. Az egész mű azt példázza, hogy mit tud tenni az opera műfajával egy művelt irodalmár, akinek nincsenek eredeti zenei adottságai, viszont tízszer annyi kultúrával és ízléssel rendelkezik, mint egy átlagos rendkívüli muzsikus” – írta G. B. Shaw 1889-ben.