A fociban így ismétlődnek meg világbajnoki döntők, vízilabdában generációs nagyságok veselkednek egymásnak, bokszlegendák pocakkal, tokával püfölik egymást, hadd törjön fel az emlék, mint csőtöréskor a trutyi.

Olvasom, hallgatom, megint nosztalgiázunk, egy 56-os meccsre emlékezünk, a hozzávaló dalt már megírták, de figyelve az előkészületeket, lesz itt más is. Ne tévesszen meg senkit a két csapat neve, a magyar–szovjetnek hagyományai vannak, 30 esztendővel ezelőtt a mexikói Irapuatóban 6–0-ra ők győztek, nemzeti tragédiaként éltük meg az eredményt, mert kormányunk nem konzultált népével, és nem magyarázta el, hogy a szovjetek között Rácz néven egy hazánkfia játszott, a 6–0 tehát a mi sikerünk, írjanak is bármit a lexikonok.

Ezt megelőzően volt az a másik, az a bizonyos 56-os meccs, ezt idézzük fel hamarosan. Most hallottam az eseményre készült dal, beleborzongtam a gyönyörűségbe. A zeneszerző Desmond Child (63) ez év februárjától a honfitársunk, senki se vádolja, hogy elvette a magyarok munkáját. Amerikában született, de a gyökerei hazavezették. Komponált Bon Jovinak, Chernek, Shakirának, szakmájának egyik nagymenője.

Édesapja báró Márfy Sándor, de a fia Child, hallottunk már ilyet Cicciolina sem Staller apuka nevével lett világhírű. Childet miniszterelnökünk személyesen kérte fel a munkára, vélhetően azért, mert Presser Gábor, Demjén Rózsi, esetleg Bródy János nem tudná úgy átélni a kor hangulatát, ahogy ő. A szövegíró Orbán Tamás személye pedig egyenesen telitalálat. Már maga az Orbán név garancia a sikerre, legyen szó kormányzásról, szállodáról, egyházról, aki mást állít, az minimum hazaáruló.

A szöveg apró, jelentéktelen hibára nem érdemes szót vesztegetni. Arra sem, hogy a refrénben Magyarország mindig halszagúnak hallatszik, ez vagy a hangmérnök hibája, vagy utalás a dicső múltra: három tenger mossa a határainkat, hát persze, hogy ilyen a szagunk. A dal lendületes, érzelmes. Amikor hallgatjuk, mintha lobogna a zászló. Nincs szél, akkor is lobog. Az előadók: Wolf Kati, Péter Szabó Szilvia, Radics Gigi, Nagy Feró, Sasvári Sándor, Vastag Csaba, Vastag Tamás, Caramel, a Hooligans, Lakatos Mónika és a Romengó, Pál István és zenekara, odateszik magukat. Nagyon jók. Talán nem is tudják, mennyire.

A szövegnek íve van, alulról építkezik, intellektuális lépcsőfokok vezetnek a magasba. A fokozatok kihagyhatatlanok, elvégre a Káma Szútrát sem olvassuk a 77 magyar népmese után. A dal két fontos üzenete közül az egyik a szabadságé. Megerősít bennünket a tudásunkban, ez tényleg az az ország, ahol mindent szabad. Máshol levágják a kezed, ha lopsz, kitépik a nyelved, amikor hazugságon kapnak, elűznek hivatalodból, ha iratokat tüntetsz el: nálunk mindent szabad. Mostantól. Himnusz hirdeti.

A másik lényeges üzenet a megvilágosodásé. Sokan hihettük eddig ebben az országban, hogy akkor, 56-ban elveszítettük a mérkőzést. Hála a nosztalgiának, mára inkább döntetlennek látszik az eredmény. Az egykori ellenfelek barátok, Budapest Moszkva között egyre rövidebb a távolság, és ahogy Habsburg Ottó méltatta 1848–49 hőseit, úgy hamarosan Putyin elnök is elmorzsolhat egy könnycseppet a Corvin köz áldozataiért.

A dal „Egy szabad országért” hamarosan elkezdi országos turnéját. Igazán megérdemelné a neki kijáró szeretetet, megbecsülést. A költségvetésbe biztosan beleférne néhány ezer közmunkás bére. Ők 50 ezer forintért egy hónapon át tapsolnának, és ha megfizetnék, túlórában még lelkesednének is. Vigyázni csak arra kellene, hogy a nóta ne keveredjék másikkal.

Belegondolni is szörnyű, hogy egyszer például a szomszédságában valaki azt énekelné, hogy ha kapu lenne, mindig nyitva állna. Jönnének a migránsok, isten óvjon minket! Maradjon a halszag, elviselhetőbb!