Az eurázsiai hód Európa legnagyobb testű rágcsálója, legfőbb ismertetőjele nagy metszőfoga, amellyel akár hatalmas fák törzsét is képes átrágni. Rendkívül jó úszó, azonban a szárazföldre ritkán merészkedik, mert zömök teste és rövid lába miatt a vízen kívül esetlenül mozog. A hód kotorékok ásásával, a lakóhelyéül szolgáló várak és kisebb-nagyobb gátak építésével tudatosan alakítja környezetét, ami minden más állatfajtól megkülönbözteti.
Egykor egész Európa folyó menti ligeterdeiben megtalálhatók voltak ezek a rendkívüli állatok, azonban a bundájáért és húsáért folytatott vadászata, valamint az élőhelyeinek megfogyatkozása miatt idővel földrészünk egész területéről eltűnt. Magyarországon a 19. század közepén látták az utolsó példányt.
„A hazánkban élő hódok száma mára megközelíti a 600-at” – állítja Figeczky Gábor, a WWF Magyarország megbízott igazgatója, a tavasz végén befejeződött hódmegfigyelési program jelentései alapján. A WWF a 2008-ban lezárult 12 éves telepítési akció sikereit megfigyeléssel követi nyomon. „A megfigyelést a telepítések 2008-i befejezése után is minden évben elvégezzük, hogy lássuk, mennyire sikeres az egyedek beilleszkedése a környezetbe, illetve hogy nyomon kövessük az állatok vándorlását és viselkedését” – folytatta az igazgató. A szakemberek rendszeresen bejárják a hódok élőhelyeit és megfigyeléseik alapján számos ismeretet szereznek a hódok életéről, az egyes élőhelyekről is.
„A visszatelepítéskor Gemencre, a Hanságba, később pedig a Tisza és a Dráva egyes szakaszaira telepítettünk hódcsaládokat, összesen több mint 230 egyedet, és a megfigyelésünk is többnyire ezekre a területekre irányul” – mondta az igazgató.
A populáció a legtöbb helyen dinamikus növekedésnek indult, és valószínűleg még néhány évig zavartalanul folytatódik, hiszen – főként a kisebb patakokon – vannak még élőhelyek hódjaink számára. A hansági hódok hódvárakat is építettek a múlt években, melyek közül a legnagyobbak elérik a 2,5 méteres magasságot, és vannak közöttük olyanok, melyek már több mint ötévesek. Ezen a területen még a kevésbé gyakorlott természetjárók is találkozhatnak a könnyen felismerhető rágásnyomokkal és hódvárakkal, hiszen a felmérések szerint a hódok száma a Hanságban elérte a százat.
Magyarországon a legtöbb hód továbbra is a Szigetközben fordul elő annak ellenére, hogy ott nem volt telepítés, az állatok vándorlás útján jutottak el oda. Az ott élő hódok száma ma már valószínűleg meghaladja a 300-at. Szintén a természetes vándorlásnak köszönhetően jelentek meg a hódok a Mura mentén, ahol a tavalyi árhullámok ellenére nem vándoroltak el a területről, sőt, a folyóba torkolló kisebb patakokon is vannak nyomaik. A felmérés szerint 30-40 család él a Mura magyar oldalán, ami látványos növekedésnek számít.
A konfliktusok az emberek és a hódok között egyelőre ritkák, az eddigi egyedszám növekedés nem okozott különösebb károkat, ugyanis rágásnyomok továbbra is csak a vízfolyások közvetlen közelében fordulnak elő.
A hódok aktív rágcsálási tevékenységük ellenére nem kártékony állatok. Elengedhetetlenül fontos, hogy megfelelő élőhelyet teremtsen nekik az ember az egyszer már kipusztult, de újra meghonosodott faj számára.