Nemcsak az idei leggyengébb keresletet mutatta augusztus, de az első olyan időszak is egyben, amely a tavalyi azonos időszakhoz képest is szerény. Ennek csak részben oka a nyári szabadságos időszak; sokkal inkább az újra kezdődő, támogatott kamatú hitelezés miatti kivárás.
A budapesti téglalakások kivételével minden kategóriában a júliusinál magasabb átlagos négyzetméteráron zajlottak az adásvételek. Ezzel szemben a fajlagos átlagárak vegyes képet mutatnak: a keleti országrészben például ugyanezért a négyzetméterárért egy hónappal ezelőtt kereken 1 millió forinttal olcsóbb lakásárátlag mutatkozott.
Továbbra is a vidéki házak eladói könyvelhették el a legnagyobb áresést az elsőre elképzelt irányárhoz képest, hiszen a 8%-os árváltoztatást követően a már „szokásos”, átlag 10% vevői alkut is elfogadták. Ehhez képest a panelek esetében csak fele ekkora (5%) volt csak az alku mértéke, illetve a fővárosban az irányárat is csak 2%-kal kellett átlagosan csökkenteni. Az összes ingatlantípust egybevéve, Budapesten 4–7%, vidéken pedig 5–6% volt az árváltozás mértéke.
Augusztusban megkettőződött az 50–60 éves vásárló aránya az egy hónappal ezelőttihez képest, miközben a 40–50 közöttiek éppen megfeleződtek. A legmarkánsabb vásárlói réteg (60%-kal!) továbbra is a 20–40 közöttieké. A vásárlás okát tekintve, hónapok óta vezetnek az elsőlakás-vásárlók; a múlt hónaphoz képest 30% a növekedés, és most 39%-on áll. Az 50-esek vidéken is dupláztak, augusztusban az összes vevő tizedét adták.
Az eladói oldalt vizsgálva, feltűnő a 30-as korosztály előretörése egy hónap alatt: 29-ről 42%-ra nőtt az aránya az összes eladó között. Augusztusban ez a korosztály 13,8 millió Ft-os átlagon vált meg ingatlanjaitól. Tovább nőtt a nagyobb otthonba költözők aránya, most az eladók 42%-a nyilatkozott úgy, hogy ez az ok áll a tranzakció hátterében. Vidéken ugyanebből az okból 4-ről 8%-ra nőtt az eladások aránya, de a két fő indok itt is a nagyobb lakásba költözés és az örökölt ingatlan értékesítése volt.
Vidéken a lezárt tranzakciók között egy hónap alatt nőtt a kicsi, 20–40 m2 közötti méretkategória aránya, főleg a 100 m2-esnél nagyobbak kárára. Budán szintén a kisebb lakások mutattak növekedett forgalmat. A 20–40 és a 40–60 közötti méretsávok is nőttek a nagyobbak ellenében; a 140 m2-esnél nagyobbak iránt is látványos kereslet nyilvánult meg. A pesti oldalon ehhez képest ellenkező eltéréseket lehet mérni, ott a 20-40 közöttiek csökkentek valamelyest, és kelendőbbek a 40–80 m2 közöttiek – az összes tranzakciót összevetve a júliusi adatokkal.

