A múzeumok éjszakáját az idén is egy rendkívüli esemény, a Budapesti Fesztiválzenekar ingyenes meglepetéskoncertje nyitja. Két évvel ezelőtt is Fischer Iván és együttese nyitotta a múzeumok éjszakáját, akkor a zenekar történetének legrövidebb koncertjét adta. Aki ott volt, láthatta, hallhatta, hogy a BFZ 15 perc alatt is képes elvarázsolni a publikumot.

E hét végén a zenekar keresi azt az 50 embert, aki először hallgat komolyzenét élőben. Nekik a karmester közelében tartanak fenn helyeket, hogy minél közelebbről tapasztalhassák meg életük első komolyzenei élményét. Erre a marketing@bfz.hu e-mail címen lehet jelentkezni.

A Budapesti Fesztiválzenekarnál régi hagyomány a meglepetéskoncert: a program csak közvetlenül a karmesteri pálca felemelkedése előtt derül ki. Most is így történik majd, de egy biztos: a világ egyik legjobb szimfonikus zenekaraként számon tartott BFZ most sem fog csalódást okozni.

A zenekar nem csak a lépcsőzenével, hanem egy-egy pohár málnaszörppel is várja a közönséget, sőt, még tombola is lesz. A helyszínen és az esemény előtt városszerte matricákat osztogatnak, mely tombolajegy is egyben. Aki bedobja szelvényét a helyszínen kihelyezett gyűjtődobozba, Fischer Iván A Vörös Tehén című operájának előadására jegyet, vagy 5000 forintos BFZ-kártyát nyerhet. A főnyeremény egy 2 személyes éves bérlet a zenekar 2014/2015. koncertszezonjára.

Aki a matricát magára ragasztva önmagáról készít fényképet és feltölti a BFZ Facebook-oldalára, az további jegyeket és utalványokat nyerhet. Matricát a helyszínen kívül a Rózsavölgyi Zeneműboltban, a Szépművészeti Múzeumban vagy a BFZ ingyenes, Budapest napja alkalmából a Margitszigeten rendezett koncertjén lehet szerezni.

Ha már múzeumok éjszakája: a közelben, a Vajdahunyadvárban működik a Magyar Mezőgazdasági Múzeum, melynek június 21-i programja itt található; tessék kattintani!

Az idén első ízben a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára és a Cseh Tamás Archívum közösen vesz részt a múzeumok éjszakája programjaiban.