Az első ukrán front katonái léptek be 1945. január 27-én elsőként, felszabadítókként az auschwitzi haláltábor kapuján. Döbbenetes látvány fogadta őket. Halottak mindenütt, az élők pedig emberi roncsok voltak csupán. 1942–45 között mintegy 2 millió embert gyilkoltak meg, pusztult el a legnagyobb náci koncentrációs táborban. Január 27-ét 2006-ban – az ENSZ határozata – alapján a holokauszt nemzetközi emléknapjának nyilvánították, amikor világszerte megemlékeznek a népirtás áldozatairól, a körülbelül 6 millió zsidóról, aki a második világháború poklában esett a fasiszta birodalom áldozatául.
Az idei emléknapon egy különleges alkotás látható a magyar mozikban: az „Anne Frank – Párhuzamos történetek” című, rendhagyó dokumentumfilm, amely Helen Mirren közreműködésével idézi fel az emberiség történelmének legsötétebb időszakát, s a vészkorszakban elhurcolt gyermekek tragikus sorsát. „Úgy érzem, Anne Frank naplója csodálatos lehetőség arra, hogy a múlt emberi tapasztalatait valóban megérthessük, átvihessük a jelenünkbe és a jövőnkbe. Ezt rendkívül fontosnak tartom. Ezért akartam megcsinálni e filmet” – nyilatkozta az Oscar-díjas brit színésznő.
A bázeli Anne Frank Alapítvány közreműködésével készült, az olasz Sabina Fedeli által rendezett mű összetett alkotás, egyszerre játszódik három (idő)síkon. Egyrészt – Mirren pátosz nélküli, mégis felkavaró monológjaival – a 15 éves korában Bergen-Belsenben elpusztult Anne Frank világhírűvé vált naplója révén felidézi a fiatal lány életének főbb mozzanatait, érzéseit, gondolatait. A helyszín a Frank-család egykori amszterdami rejtekhelye, ahova az apa, Otto 1942 nyarán családját menekítette.
Másrészt – immár a jelenben – öt holokauszt-túlélő nő osztja meg emlékeit a vészkorszakról, öt olyan (cseh, magyar, olasz, lengyel, francia) asszony, akit gyerekként vagy bakfisként szintén gettóba, majd koncentrációs táborokba deportáltak, és csak csodával határos módon menekült meg. Végül a film harmadik, a rejteklakás díszletein kívül játszódó történetszálán egy tinilány vezet végig Anne rövid életének állomásain. Katerina a napjainkban megszokott módon, képekkel és a közösségi média posztjaival érzékelteti, hogy miként gondolkozhat egy mai fiatal a hajdan történtekről.
A történelmi háttér jól ismert: Anneliese Marie „Anne” Frank, egy német zsidólány, aki családjával együtt jó két éven át rejtőzött a nácik által megszállt holland nagyvárosban, majd egy razzia alkalmával elhurcolták őket. Anne alig néhány héttel azelőtt halt meg tífuszban, hogy az angol csapatok felszabadították a bergen-belseni koncentrációs tábort. Apja, aki túlélte a háború borzalmait, hazatérve kiadta Anne véletlenül föllelt naplóját, amit azóta 65 nyelvre lefordítottak, színdarabot és operát is írtak belőle.
(A mű eredeti címe – a rejtekhelyre utalva – A hátsó traktus volt.) Anne így érthetően a holokauszt idején meggyilkolt gyerekek, a XX. század borzalmainak szimbólumává vált. Az amszterdami Prinzengracht 263. szám alatti, csatorna parti ingatlan pedig olyan múzeummá, amelyet milliók kerestek fel. A hajdan menedékül szolgált ház 1960 óta fogadja a látogatókat, a kikötőváros egyik fontos látnivalója
Ám ha valaki azt gondolja, hogy Anne Frank pusztán történelmi alak, s hogy a ház egyszerű, „kipipálandó” turisztikai látványossággá vált, az élénken téved. Épp az elmúlt hetek eseményei bizonyították, hogy a család bujkálása, elfogása és halála mennyire „elvarratlan”, élő kérdéskör. Most, januárban jelent meg ugyanis egy friss könyv, amely nem kevesebbet állít, mint hogy hét és fél évtized távlatából (többek közt egy volt FBI-ügynök bevonásával végzett, kitartó kutatás és hosszú elemzés nyomán) leleplezi a Frank-család hajdani elárulóját. És meg is nevezi az állítólagos besúgót, az amszterdami Zsidó Tanács egyik jegyzőjét. Ám a szenzációként beharangozott állítás mögött – mutattak rá rögvest neves szakértők – éppen a konkrét bizonyíték hiányzik. Laurien Vastenhout, a Holokauszt és Népirtás Tudományos Intézetének kutatója a The New York Times hasábjain például elmondta: máig nincs bizonyíték rá, hogy a Zsidó Tanácsnak listája, akár tudomása lett volna a bujkáló emberek nevéről és címéről. A most megnevezett férfi ellen voltaképp egyetlen konkrét dolog szól, egy hajdani, kézzel írt, ám aláíratlan üzenet, amely eljutott ugyan Otto Frankhoz, de azt az apa is figyelmen kívül hagyta.
„A kirakós játék kulcsfontosságú darabjai hiányoznak ebből a kihűlt ügyben folyt nyomozásból. Ez azt jelenti, hogy a következtetések túl messzire mennek. Nem szabad valakit Anne Frank elárulójaként beírni a történelembe, ha erre nincsenek meggyőző bizonyítékok. További kutatásokra van szükség” – ez pedig Ronald Leopoldnak, az Anne Frank Ház igazgatójának véleménye. 2016-ban egyébként az Anne Frank Ház közzétette saját kutatását, e szerint a Frank családot talán nem is árulták el, hanem egy véletlenszerű razzia alkalmával találtak rá 1944 augusztusában rejtekhelyükre a rendőrök.
A Párhuzamos történetek film homlokterében természetesen nem ez a történelmi nyomozás áll. Az Anne Frank és sok százezer holokauszt-áldozat gyermek sorstársa előtti főhajtás a mai emléknapon mindenképp erkölcsi kötelesség.