Koncerttel tiszteleg a Zeneakadémia Kurtág és Ligeti életműve előtt 

A ritkán hallott Négy Ahmatova-költemény, egy korai és egy kései kamaramű is felhangzik Kurtág György Kossuth-díjas zeneszerző, a kortárs zene világhírű alakja közelgő születésnapja előtt. A Budapest Music Centerrel együttműködésben megvalósuló hangversenyen a huszadik századi magyar zeneszerzés másik óriása, Ligeti György alkotásaiból a még Budapesten komponált 1. vonósnégyest, valamint a 15 évvel később keletkezett mikropolifonikus Kammerkonzertet hallhatja a közönség, és érzékelheti alkotójának kísérletező kedvét. (Nyitó képünk: milánói próba; középütt a művész és felesége; Hrotkó Bálint felvétele.)

Kurtág György 1926. február 19-én született. Főiskolai évei alatt kötött életre szóló barátságot Ligeti Györggyel, nevük alighanem éppúgy egymás mellé kerül a jövő zenetörténeti emlékezetében, akár Bartóké és Kodályé.

A hangversenyen fellép a Keller Kvartett és a Ligeti Ensemble, Szalai András cimbalomművész, valamint két szoprán, Brassói-Jőrös Andrea és Tony Arnold. 
Kurtág György nemzetközi sikereinek legutóbbi nagy állomása első operájának 2018. novemberi bemutatója volt a milánói Scalában. A zeneszerző Fin de Partie című művében Samuel Beckett azonos című drámáját, A játszma végét zenésítette meg. A Kurtág-operát máris az utóbbi ötven év legrangosabb premierjének tartják a Scalában.